Játékost cserélhet a Juventus és a PSG – sajtóhír
Vajon melyik együttes jár jobban a játékosok klubváltásával?
Vajon melyik együttes jár jobban a játékosok klubváltásával?
Az AS Roma hazai pályán gyűjtötte be a három pontot.
50 millió eurót sem sajnálnának érte a Vörös Ördögök.
Fontos szerepe van a csapatnál, így nem szívesen válnának meg tőle.
A következő idényben a bajnoki cím a cél a milánói együttes számára, aminek eléréséhez úgy érzik szükségük van a 25 éves labdarúgóra!
Az első félidőben erődemonstrációt tartott Thomas Tuchel csapata!
Az egyik természetesen a Manchester United, a másik pedig az egyik bajnoki rivális.
A Villarreal a Tottenham verő Dinamo Zagrebet győzte le idegenben.
Gyönyörű találattal szerzett vezetést a magyar válogatott támadó.
Az idei szezonban sokat bajlódott sérüléssel és kevés játéklehetőséghez jutott, a londoni gárda viszont így is igény tartana rá.
Elhalasztott mérkőzését pótolta be a milánói alakulat a Sassuolo ellenében.
Jürgen Klopp nem ragaszkodik hozzá, ennek következtében egyszerűbb dolga lehet a Rókáknak.
Korábbi csapattársa gondolja így, hogy az lenne számára a megfelelő célállomás.
Azonban jó döntésnek tartja, hogy az andalúziai együtteshez szerződött.
A Bayern München egyeduralkodása miatt véli ezt így a középpályás.
Tíz idényt követően válnak meg a labdarúgótól a bajorok.
Egy ideje sérülés miatt nem lépett pályára, viszont nagy potenciált látnak benne, továbbra is.
Közel egy félidőt emberelőnyben játszottak a hazaiak.
Dárdai Pál együttese így továbbra is közel áll a kieséshez.
A Vörös Ördögök a piaci árakhoz képest nem kérnek sokat labdarúgójukért, azonban kölcsönjátéka után mindössze […]
Instagram oldalán üzent az argentin, hogy nem buliztak csak vacsoráztak. Bocsánatot kért, de a csapat vezetőségét ez nem hatotta meg és eltiltotta őket a Torino elleni mérkőzésről.
Ancelottinak köszönhető, hogy végül az Evertonnál kötött ki.