vélemény
Ronaldo egy hónapja még arról beszélt, hogy a legmagasabb szinten akar játszani
Aztán jött a szaúdi ajánlat…
Marco Rossi: „Sokkal inkább csapat vagyunk, mint három évvel ezelőtt”
Boldogan értékelte a 2022-es esztendőt…
Rossi elárulta, hogy mi hiányzik Szoboszlaiból ahhoz, hogy topjátékos legyen
Azt is elmondta, hogy miért hozzá került a csapatkapitányi karszalag…
Ancelotti: „Sosem fogom azt mondani, hogy Messi a történelem legjobbja”
A világbajnokságról és a kapitányi megkereséséről is beszélt…
Jürgen Klopp szerint Argentína megérdemelten lett világbajnok
A 80. perctől mindenidők legjobb döntőjének tartja az idei vb-finálét…
Szoboszlait erősebbé tette a hosszú kihagyás
Most már csak a jövőre és a csapat sikereire koncentrál…
Menesztették a Bajnokok Ligája meglepetéscsapatának edzőjét – HIVATALOS
Fél év után megköszönték a munkáját…
A Juve egykori klasszisa szerint a Napoli a bajnokságot és a BL-t is megnyerheti
Meglepő kijelentést tett…
Marco Rossi szerint Szalai Ádám visszatérhet a válogatotthoz
Az elköszönés körülményeiről és a jövőbeli tervekről beszélt…
Jürgen Kloppot kockázatos személynek nyilvánították
Nem látogathatta meg a nemrég szabadult honfitársát…
A világbajnok kapustól tanul a fiatal magyar hálóőr
Elárulta, hogy milyen sportoló az argentin portás, akitől tanulja a praktikákat…