Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Brendan Rodgers: Ez elképesztő!

Saját elmondása szerint megdöbbent Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere amikor megtudta, hogy a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája csoportmeccs szünetében, az angol csapatban játszó Mario Balotelli mezt cserélt a játékoskijáróban, a madridi Pepével.

Kép forrása: telegraph.co.uk
Balotelli és Pepe. Itt még a saját mezükben.

Mindazonáltal az északír menedzser ragaszkodik ahhoz, hogy a dolgot házon belül intézzék el.

 „Ez volt az első eset, amiről hallottam, és nagyon nem tetszik. Ez nem történhet meg még egyszer, és erről én magam fogok gondoskodni. Olyan dolog ez, amit nem szeretnék látni a játékosaimtól. Elképesztő! Láttam már más bajnokságokban, de itt nem történhet meg. Ha mégis, akkor majd intézkedni fogok.”

 Mióta Liverpoolba szerződött, ez volt Balotelli első visszhangot kiváltó cselekedete, pedig a szurkolók szeretnék már, ha a góljaitól lenne hangos az angol sajtó, de erre egyelőre várni kell. Az elmúlt években botrányok övezték az olasz csatár pályafutását, előfordult, hogy az Internazionale játékosaként az ősi rivális Milan mezében jelent meg egy televíziós műsorban, majd közölte, hogy egész életében a piros-feketéknek szurkolt. Most sikerült magára haragítania Liverpool vörösebbik felét is, de egyelőre nem a játékával. Mario Balotelli még keresi a helyét a Mersey partján, és ebben nem segíti a tény, hogy a Real Madrid ellen a szünetben lecserélték, 0-3-as állásnál. Rodgers szerint pusztán taktikai okból.

 „Adam Lallana beállítása jót tett a csapatnak, változtatnunk kellett, úgy gondoltam többet kellene mozognia a csapatnak, és ebben Adam mellett Raheem Sterling segíthetett volna. Az az igazság, hogy Sterling nem a megszokott helyén játszott, idegen volt neki a szerepkör amit rá bíztam, de keményen hajtott a mérkőzésen, és amit elvártam, azt teljesítette is, nem okozott csalódást.”

 A mérkőzést a Real Madrid nyerte 3-0-ra, amivel a blancók toronymagasan vezetik csoportjukat, a Liverpoolnak viszont keményen meg kell majd harcolnia a második helyért a Basel, és a Ludogorets csapatával.

Demmel László