Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PMFC: Dárdai a kispadon

Újra kispadon a klubikon, miután Kulcsár Árpád idősebb Dárdai Pált kérte fel segítőjének.

fotó: pmfc.hu

A hét elején távozott a PMFC-Matiastól Véber György, átmenetileg eddigi segítőjét, Kulcsár Árpádot bízták meg a csapat irányításával. A pécsiek korábbi középpályása sikerrel vette első akadályát, és a Debrecent kiejtve jutott a legjobb nyolc közé a Magyar Kupában. Kulcsár csütörtökön idősebb Dárdai Pált, a klub korábbi sikeredzőjét kérte fel, hogy legyen segítségére míg a vezetőség nem találja meg a megoldást a vezetőedzői posztra. „Nem pályaedzőnek kértem fel legjobb cimborám édesapját. A bójákat én is ki tudom tenni és a bemelegítést is le tudom vezényelni, ezzel nincs semmi problémám, ezután sem lesz „büdös” nekem ez a munka. Azért kerestem meg id. Dárdai Pált, mert biztos vagyok benne, hogy szaktudásával sokat tud segíteni a csapatnak. Jó meglátásai vannak a futballpályán és nem utolsó sorban ezer szállal kötődik a városhoz és a PMFC-hez.” – fogalmazott ezzel kapcsolatban Kulcsár, aki korábban játékosként és segédedzőként is dolgozott együtt a szövetségi kapitány Édesapjával.

Gavalovits Sándor