Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MTK: Potsdamra hangolva

Másodszor kapott meghívást az MTK női együttese az immár hagyományos potsdami nemzetközi tornára. Medgyes Péter csapata a házigazdákkal is megmérkőzik a hétvégén.

turbinehallencup2015-posterIsmét útra kel Németország felé a magyar bajnok, amely ezútal is Potsdamban szerepel. A túrán tizenkilenc játékos mellett négytagú szakmai stáb is részt vesz. A kétnapos eseményen összesen kilenc mérkőzés vár a kék-fehérekre, akik két újoncot biztosan magukkal visznek, miután a napokban leigazolták az Astra HFC-től az U17-es válogatott kapust, Varga Lucát.

Az MTK-val is sikert sikerre halmozhat Varga Luca. - fotó: feol.hu

Az MTK-val is sikert sikerre halmozhat Varga Luca. – fotó: feol.hu

A fiatal cerberus a Videotonban kezdte pályafutását, majd Főnix és a Ferencváros érintésével került ősszel a csepeliekhez, akiknél berobbant a köztudatba. Jó teljesítményével hívta fel magára a regnáló bajnok-, és kupagyőztes figyelmét. Varga a következőképpen nyilatkozott a szerződés aláírása után: „Mindig arra törekedtem pályafutásom során, hogy lehetőség szerint olyan csapatba kerüljek, ahol biztosított a fejlődésem, és előrelépést jelent. Úgy gondolom Magyarországon jelenleg az MTK a legjobb csapat, ezért nagyon örültem, hogy rám gondoltak, amikor kapust kerestek. Szeretnék megfelelni az elvárásoknak, minél jobb teljesítményt nyújtani, akár a felnőtt, akár az utánpótláscsapatban.”

Szintén az új futballisták között említhetjük Herczeg Andreát, aki legutóbb az Otelul Galati játékosa volt. A még mindig csak húsz esztendős középpályás háromszoros román válogatottnak mondhatja magát, korábban pedig rendre tagja volt a szomszédok korosztályos válogatottjainak is. Korábban szerepelt az ASA Targu Muresben is, mellyel 2010-ben bajnoki címet szerzett.

A román válogatott Herczeg Andreával tovább bővült Medgyes péter taktikai repertoárja. - fotó: mtk.noilabdarugas.hu

A román válogatott Herczeg Andreával tovább bővült Medgyes péter taktikai repertoárja. – fotó: mtk.noilabdarugas.hu

Mielőtt azonban a teremtornára kerülne sor, nagypályán is megmérkőzik az MTK. A Turbine Potsdam II-vel meccsel Medgyes Péter együttese. Majd a torna után, hétfő délben érkezik haza a küldöttség. „Speciálisan nem készültünk erre a tornára, mindössze annyiban, hogy műfüves edzéseket végeztünk, mert Potsdamban is műfüves, palánkos pálya van a csarnokban. Ez a torna része a téli felkészülésünknek, remekül szolgálja a lányok terhelését – mondta Medgyes Péter az MTK honlapjának. – Több sérültünk is van, de utazik az egész csapat, hogy közösségben legyenek a lányok. A sérültek közül is lesz, akit néhány percre bevetek, hogy mindenki lehetőséget kapjon. Négy napot tölthetünk együtt, ami nagy hasznára válik a csapatnak. És nekem is, hiszen ilyenkor lehet a legnyugodtabban leülni egy-egy játékossal négyszemközt beszélgetni. Tavaly is részt vettünk ezen a megmérettetésen, nagyon pozitívan értékelem. Fantasztikus csapatok ellen tudunk játszani. Nem mindennapi élmény ez, beleértve a környezetet, a hangulatot.” Ez tehát nem lehet akadály, mint ahogy a sorsolás szeszélye sem. A kék-fehérek szakvezetője a Neulengbach-kal kapcsolatos őszi eseményekről is beszélt: „Kicsit furcsa szituáció, hogy az osztrák Neulengbach ellen ismét pályára lépünk, hiszen a Bajnokok Ligájával kapcsolatosan volt némi harc a két klub között. De azért vagyunk sportolók, hogy megoldjuk az ilyen helyzeteket. Az élet megy tovább. Jó meccseket várok. A lengyeleket nem ismerem, nem láttam még őket játszani. A többi együttes előttünk jár, nem kell őket bemutatni. Azon vagyunk, hogy utolérjük őket.” – fejtette ki a szakember.

A torna tehát jó alkalom arra, hogy visszavágjanak a Hölgyek az őszi BL-búcsúért az osztrák Neulengbachnak, hiszen a sorsolás szeszélye folytán egy kvartettbe kerültek. A csoportban negyedikként a lengyel Górnik Leczna kapot besorolást.

A csoportok:
A. csoport
– Brøndby IF
– Sparta Praha
– BSC Young Boys
– Aurora St. Petersburg

B. csoport
– Turbine Potsdam
– NöSV Neulengbach
– MTK Hungária
– Górnik Leczna

A menetrend
A. csoport (2015. jan. 31., szombat):
14:00 Sparta Praha – Young Boys
14:17 Brøndby – St. Petersburg
15:08 Young Boys – Brøndby
15:25 St. Petersburg – Sparta Praha
16:45 Brøndby – Sparta Praha
17:02 St. Petersburg – Young Boys
17:53 St. Petersburg – Brøndby
18:10 Young Boys – Sparta Praha

(2015. febr. 1., vasárnap)
10:00 Brøndby – Young Boys
10:17 Sparta Praha – St. Petersburg
11:08 Sparta Praha – Brøndby
11:25 Young Boys – St. Petersburg

B. csoport (2015. jan. 31., szombat)
14:34 Turbine Potsdam – Neulengbach
14:51 Górnik Leczna – MTK
15:42 MTK – Turbine Potsdam
15:59 Neulengbach – G. Leczna
17:19 Turbine Potsdam – G. Leczna
17:36 Neulengbach – MTK
18:27 Neulengbach – Turbine Potsdam
18:44 MTK – G. Leczna

(2015. febr. 1., vasárnap)
10:34 Turbine Potsdam – MTK
10:51 G. Leczna – Neulengbach
11:42 G. Leczna – Turbine Potsdam
11:59 MTK – Neulengbach

Keresztbejátszás (2015. febr. 1., vasárnap):
13:00 A/3 – B/4
13:17 A4 – B/3
13:34 A/1 – B/2
13:51 A/2 – B/3

Helyosztók
14:08 Hetedik helyért
14:28 Ötödik helyért
14:48 Bronzmeccs
15:20 Döntő

Gavalovits Sándor