Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: Bajnokot avathatunk a hétvégén – előzetes

Vasárnapi napon bajnokot avathat a PL, ugyanis a Leicester City egy győzelem esetén már behozhatatlan előnyre tenne szert a Tottenhammel szemben, ám ehhez az Old Traffordon kellene diadalmaskodni. Nézzük mi vár ránk a 36. fordulóban.

leicester

Szombati napon a megszokottól eltérően nem lesz késő ebédhez jó foci, ugyanis csak a 4 órás idősávtól kezdenek a csapatok. A kiesési pozíciós harc szempontjából két nagyon fontos találkozót is rendeznek egy időben. A Newcastle a Crystal Palacet fogadja. A “Szarkák” Benitezzel a fedélzeten kezdik magukat összekapni, a legutóbbi 3 mérkőzésen a megszerezhető 9 pontból 5-öt begyűjtöttek, ennek köszönhetően mindössze 1 pontra vannak a már bent maradó 17. helytől. Amit éppen a Sunderland birtokol, akik pedig a Stoke Cityhez látogatnak. A “Fekete Macskák” az előző fordulóban az Arsenal elleni bravúr döntetlennel és a Norwich bukásával, elléptek a kieső helyről, ám ahogy fentebb említettük, mindössze 1 pont Sam Allerdyce csapatának az előnye.

Ha már a Norwich, a “Kanárikra” most sem vár egyszerű feladat, ugyanis ők zárják a szombati napot, méghozzá a BL helyért hajtó Arsenal ellen, az Emiratesben. Mindkét csapatnak nagy tétje lesz ennek a találkozónak, így talán a Norwich lehet nehezebb helyzetben a nem kiengedő Arsenal ellen. Akiknél ráadásul a szezon végére szokásos módon mindenki egészséges.

A vasárnapi napon folytatódik a dömping, ez pedig már a bajnoki címről és az élmenőkről szól. Először 1 órakor a Liverpool látogat a Swanseahoz, a “Vörösök” a jövő évi EL-t érő 6. helyért megy, még a “Hattyúknak” már teljesen mindegy , ugyanis ők sokkal se előrébb, se hátrébb nem végezhetnek. Háromkor aztán érkezik az amire mindenki árgus szemekkel figyel, ugyanis a Leicester City a Manchester United otthonába látogat. A Leicester egy győzelem esetén már a szombati napon a menybe mehet, teljesen mindegy mit játszik a Tottenham hétfő este akkor. De ha a Spurs nem nyer, akkor egy döntetlen is elég lehet a “Rókáknak”, hogy megszerezzék a klub első PL címjét és legmerészebb álmaikat is felülmúlják. Ám az biztos, hogy nem lesz egyszerű dolguk, ugyanis a Unitednak is égetően fontos lenne a 3 pont, hogy befussanak a végelszámolásnál a 4. helyre, amivel BL-ben indulhatnának jövőre is.Ráadásul Jamie Vardyt a csapat legjobbját is nélkülözniük kell eltiltás miatt.

A napot a szintén még BL helyért versenyben lévő másik manchesteri gárda a City zárja, méghozzá a Southampton otthonában, ahol azért annyira nem egyszerű nyerni idén sem, ráadásul ahogy Citynek, úgy a Southamptonnak is fontos lehet a mérkőzés, ugyanis még ők is esélyesek az EL helyek egyikére.

A hétfői napon sem maradunk csúcsfutball nélkül, ugyanis a PL cím másik esélyese (?) a Tottenham, a még regnáló bajnok Chelsea otthonában látogat, egy jó londoni rangadóra. Elképzelhető, hogy ennek a találkozónk a Spurs szempontjából már nem lesz tétje, ahogy erről már fentebb a Leicester esetében megemlítettünk, ám a találkozó színvonala szinte biztos, hogy a jobbak közé fog tartozni.

A 36. forduló programja:

04.30. Szombat:
16:00 Everton – Bournemouth
16:00 Newcastle – Crystal Palace
16:00 Stoke – Sunderland
16:00 Watford – Aston Villa
16:00 West Brom – West Ham (TV: Digi Sport 1)
18:30 Arsenal – Norwich (TV: Digi Sport 1)

05.01. Vasárnap:
13:00 Swansea – Liverpool (TV: Digi Sport 1)
15:05 Manchester United – Leicester City (TV: Digi Sport 1)
17:00 Southampton – Manchester City (TV: Digi Sport 1)

05.02. Hétfő:
21:00 Chelsea – Tottenham (TV: Digi Sport 1)