Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Továbbra is veretlen az újonc Middlesbrough

Vasárnap két mérkőzéssel folytatódott az angol Premier Leauge. Kora délután a West Bromwich hazai pályán fogadta az idényt remekül kezdő újonc Middlesbrough csapatát.

14107891_10157378000335080_2102965312507441910_o

West Bromwich – Middlesbrough 0:0
Helyszín: The Hawthorns (West Bromwich) Vezette: Taylor
Gólszerzők:
Sárga lapok: Yacob (65.) ill. Ayala (2.), Ramirez (48.), Barragan (77.)
Kiállítva: – 

A két gárda közül a vendég és újonc Middlesbrough csapata kezdte jobban a bajnokságot. A Boro egy győzelemmel a Sunderland ellen és egy döntetlennel kezdett a Stoke ellen. A hazai West Bromwich csapata két mérkőzésen gyűjtött három pontot az első két fordulóban. Pulis tanítványai győztek a Crystal Palace otthonában, majd otthon kapta ki az Everton együttesétől. A két csapat eddig 76 alkalommal találkozott egymással, ebből a WBA 29 alkalommal győzött, a Boro pedig 33 győzelmet tudhat a magáénak, döntetlen 14 alkalommal született. Az új szezon harmadik fordulójában ismét összecsapott a két gárda, de sok helyzetet nem nagyon jegyezhettünk fel, egészen a 45. percig kellett várni az első komoly helyzetre. A West Bromwich játékosa Jose Rondon került helyzetbe, de lövése nem sokkal a kapu jobb oldala mellé ment. A folytatásban sem jegyezhettünk fel sok helyzetet, ezt a kapura lövési mutató is bizonyítja mindössze 3 kaput eltaláló lövés volt az egész mérkőzésen. Gól nem is született találkozón, így továbbra is veretlen a bajnokságban a Middlesbrough.