Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Novák Csanád Gyirmóton – hivatalos

Alakul a gyirmóti játékoskeret, miután ma Mijusko Bojovic személyében védőt, Jancsó András személyében védekező középpályást szereztek meg az idény végéig, az előbb kaptuk az infót, hogy Novák Csanád is az újoncnál folytatja. A Vasas a szezon végéig kölcsönben bocsájtja Urbányi István csapata rendelkezésére a támadót.

pic2_2098 vasasfc.hu(vasasfc.hu)

Novák 1994-ben született, a Győri ETO-ban mutatkozott be az NB I-ben 2013 tavaszán az Eger elleni bajnoki záráson. A következő szezonban csak a felnőtt keretnek a tagja volt pályára nem lépett. 2014 nyarán a több játéklehetőség miatt váltott, s a Kecskemét gárdájánál folytatta. A 2014/15-ös bajnoki idényben a lila-fehéreknél 26 bajnokin 5 gólig jutott. Miután 2015 nyarán a Kecskemét csapatát is elérte az élvonalbeli licence megvonási mizéria ő a Vasashoz szerződött. A 2015/16-os bajnokságban 23 bajnokin 2 gólt szerzett. 2016 nyarán már szó volt arról, hogy új csapatot keres magának, de eddig maradt. Az őszi bajnoki idényben négy bajnokin kapott lehetőséget. Az átigazolási időszak utolsó napján pedig a Gyirmót FC Győr (mely vezetőedzője Urbányi István már többször jelezte cseréket akar a csatársorban) az idény végéig kölcsönvette.

Endrődi Dávid