Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bemutatásra került a 2020-as Eb budapesti logója

A belügyminisztérium dísztermében ünnepélyes keretek között mutatták be a 2020-as UEFA Európa-bajnokság budapesti logóját. Az Eb hivatalos logóját az összetartozást és egységet szimbolizáló híd inspirálta, középpontjában a Henri Delaunay-kupa látható, amelyet ünneplő szurkolók vesznek körül.

1116_logo2-e1479307079588

A belügyminisztériumban tartott ünnepségen került bemutatásra a budapesti rendezés valamint az esemény logója. A rendező városoknak saját logójuk van, a magyar változatban a Lánchíd motívuma szerepel hangsúlyosan. Ezt követően majd Aleksander Ceferin az UEFA elnöke, Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, valamint Tarlós István főpolgármester válaszolt az esemény moderátorának kérdéseire.

logorendes

Az ünnepségen Aleksander Ceferin az UEFA elnöke kiemelte szeret Magyarországra járni és elárulta családi kötődése is van hazánkhoz hiszen dédapja magyar volt. Majd hozzátette az újfajta lebonyolítás fő célja és üzenete a kultúrák összekapcsolása, és annak az eszmének a megerősítése, hogy bár különbözőek vagyunk, de mind európai értékrendet vallunk. A négy év múlva esedékes tornát az első kontinenstorna 60. évfordulóján rendezik meg. Ezért az UEFA ebből az alkalomból nem egy vagy két ország lesz a viadal házigazdája, hanem Európa 13 nagyvárosában rendezik meg a mérkőzéseket.

Az Európai Labdarúgó Szövetség még 2014 szeptemberében, genfi kongresszusán döntött úgy, hogy Budapest is bekerült a tizenhárom város közé, amely otthont adhat a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseinek. A döntés értelmében egy nyolcaddöntő és három csoportmérkőzést játsszanak Budapesten. A mérkőzéseket az új Puskás Ferenc stadionban fogjak megrendezni, ami a tervek szerint 2018-ra készül el és 68 ezer néző befogadására lesz képes.

Forrás: MLSZ