Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újpest: Egy lépésre a hazatéréstől

Mint a minap beszámoltunk róla, hamarosan hazaköltözhet az Újpest, a friss információk szerint már márciusban a Szusza stadionban játszhatnak Nebojsa Vignjevic tanítványai.

003

Már biztosnak tetszik, hogy a Derbit hazai környezetben játszhatja az Újpest, miután kedden Őze István bejelentette, átengedik a Szusza Ferenc stadion fejépületének használatát. Mindemellett azt is megjegyezte, megállapodott az MLSZ illetékeseivel a biztonsági rendszer helyretételéről és pótlásáról 7,4 millió forint értékben, hogy a szerdán esedékes pályabejárás után megkapja az élvonalbeli meccsek rendezésére az engedélyt. „Az anyaegyesület a szurkolók érdekében mondott le a fejépület használatáról, hogy az együttes tavasszal már valóban hazai pályán fogadhassa ellenfeleit, így például március 4-én az ősi rivális Ferencvárost.” – fogalmazott Őze István az MTI-nek nyilatkozva.

Korábban Gyarmati Eszter, a labdarúgóklub ügyvezetője az M4 Sportnak elmondta, egyelőre nem sikerült megállapodniuk a fejépület és a stadion hosszútávú használatáról. Szerinte az UTE, mint anyaegyesület kocsmában, szülői váróban tervezte hasznosítani, míg a labdarúgóklub rehabilitációs központot hozna létre.

Így aztán csak a hatósági bejáráson dől el, használatba lehet-e venni a létesítményt. Amennyiben igen, úgy legkorábban március elsején a Magyar Kupa nyolcaddöntőinek visszavágóján az Újpest, vagy a Vasas, esetleg mindketten, de más időpontban fogadja a Zalaegerszeget, és a Dorogot.

Gavalovits Sándor