Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Allegri cseréi közelebb hozták a Juvét a továbbjutáshoz! – Videóval

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében nagyot lépett előre a továbbjutás felé a Juventus, miután az olasz bajnok az első mérkőzésen 2:0-ra nyert az FC Porto otthonában.

(Kép: ChampionsLeague Twitter)

Tapogatózó játékkal kezdtek a felek “a sárkány stadionjában”. A mérkőzés képét azonban alapvetően megváltoztatta, hogy Alex Telles a félidő derekára percek alatt “kisárgázta” magát, így létszámhátrányba került a Porto. Az emberelőnyben futballozó Juventus támadásban feljavult, el-eljutott Casillas kapujáig, és kis szerencsével a félidő vége előtt Paulo Dybala kapufájánál a vezetést is megszerezhette volna.

A második félidőre a játék irányítását abszolút átvette a vendég csapat, azonban mindez az eredményen sokáig nem igazán akart megmutatkozni. A 72. minutumban a Juan Cuadrado helyére beállt Marko Pjaca jó helyzetfelismerésének köszönhetően csak megszerezte a vezetést az olasz bajnok. Két perccel később egy újabb vendég csere lépett elő főszereplővé, Dani Alvés ugyanis Alex Sandro beadását előbb mellre vette, majd a tehetetlen Iker Casillas mellett közelről a hálóba lőtt.
A gyorsan bekapott két gól egyrészt kedvét szegte a portugáloknak, másrészt könnyen lehet, hogy a továbbjutás kérdését is eldöntötte a torinói visszavágó (március 14.) előtt.

FC Porto – Juventus FC 0-2 (0-0)
Dragao stadion, Vezette: Felix Brych (német)
Porto: Casillas – Maxi Pereira, Felipe, Marcano, Alex Telles – Danilo H. Herrera, R. Neves (J. Corona, 61.) – Brahimi (Jota, 73.), A. Silva (Layún, 30.), Soares. Vezetőedző: Nuno Espírito Santo
Juventus: Buffon – Lichsteiner (D. Alves, 73.), Barzagli, Chiellini, Alex Sandro – Pjanic, Khedira – Cuadrado (Pjaca, 67.), Dybala (Marchisio, 86.), Mandzukic – Higuaín. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
Gól: Pjaca (72.) D. Alves (74.)
Sárga lap: A. Telles (25.), M. Perreira (45 + 2.) H. Herrera (85.) Marcano (89.) illetve Lichsteiner (50.)
Piros lap: A. Telles (27.)

Pjaca (0-1)

https://www.youtube.com/watch?v=bwU5B2bUBpY

Dani Alves (0-2)

https://www.youtube.com/watch?v=llXlohpLfXw