Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Francia válogatott támadó a Milan célkeresztjében! – lapértesülés

A Tuttosport információi szerint a Vincenzo Montella által irányított AC Milan szeretné leigazolni a nyári transzfer időszak folyamán a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Olympique Lyon gólfelelősét, nevezetesen Alexandre Lacazettet

lacazette

Nos, a milánói együttes számára mindenképp rendkívül erősítést jelentene a francia csatár, hiszen Carlos Bacca finoman szólva sem hozza azt a szintet, amelyet egykoron a Sevillában illetve első idényében az AC Milannál. A kolumbiai futballista nagyon erősen kezdte a mostani szezont, mivel rögtön az első fordulóban triplázni tudott, majd később több fontos gólt is szerzett, de szorultabb szituációkban illetve kiemeltebb mérkőzéséken összességében nem ő jelenteni azt a bizonyos pluszt, hanem mondjuk elsődlegesen Suso teljesítménye. Amíg Bacca sérüléssel bajlódott, addig ugyebár Lapadula élvezte Montella bizalmát. Az olasz játékos élt a kapott lehetőséggel, ám vetélytársa felépülése óta ismételten a háttérbe került. Lacazette érkezésével tehát komolyan előrébb léphetne az AC Milan, akit jelenlegi állomáshelyéhez 2019 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 40 millió euróra becsüli az átigazolási értékét. 

Alexandre Lacazette a 2016/2017-es kiírás során is remekül teljesít, hiszen ezidáig minden frontot egybe véve 29 találkozón jutott szóhoz a Lyon színeiben, melyek során 26 alkalommal volt eredményes. Nem mellesleg a bajnokságban sorozatban harmadszorra lépte át a 20 gólos határt, ami még inkább rá világit arra, hogy akár melyik csapathoz is kerül, annak biztos komoly erősítést fog jelenteni. 

Németh Boldizsár