Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Új stadiont kaphat az egykori bajnokcsapat is

Már lassan nem lesz olyan magyar város ahol nem építettek új stadiont. Az NB II-es csapatok közül ennek ellenére a Budaörs Tatabányán, a Vác pedig Dunaújvárosban fogadja ellenfeleit. Amíg a budaörsiek azért mert felújítják a stadionjukat, a Vác más okból, egyszerűen nem kapnának másodosztályú licencet, a saját kis “ékszerdobozukra”. A helyzet változhat a következő években, ugyanis új stadiont kaphatnak.

vac

Közös tájékoztatót tartott a napokban a váci önkormányzat és John P. Marshall a Vác FC tulajdonosa.  A tervező csapat két tagjával kiegészülve beszéltek egy új stadion terveiről, az építés üteméről, bemutatva a látványterveket is – számolt be a fejleményekről a csapat hivatalos weboldala a vacfc.com

A Vác FC Kft. egy évvel ezelőtt hatszázmillió Forint stadionfelújítási pályázatot nyújtott be az MLSZ részére, ebből 45 milliót Ft-ot hagyott jóvá az előző év decemberében a szövetség. Az MLSZ elképzelése az volt, hogy a Vác építse meg a stadionját, újítsa fel, s majd TAO-forrásból visszakapja. Milyen meglepő módon, a csapatnak nem állt rendelkezésére ekkora összeg.

Ezen év április végéig a Vác FC szeretné a kész terveket benyújtani, hogy a bontási és építési munkákról döntés születhessen a következő idény TAO-s pénzeinek elosztásainál. Így akár a munkák már nyáron elkezdődhetnek. A 600 millió Forintos pályázathoz a 180 milliós önrészt a város hitelből biztosítja. A tervek alapján a felújítás a következő négy ütemben valósulna meg:

– az első fázisban a két hosszanti lelátó épülne újjá, valamint a Duna felőli hosszanti lelátó alatt kerülne kialakításra az új székház is. A Duna felőli részen min. 600 fős fedett lelátórész lenne kialakítva szociális blokkokkal és kiszolgáló egységekkel.

– az így létrejövő stadion, az első fázis végén közel 1300 férőhelyes lenne.

– a stadion felújításának további két fázisában még több férőhely kerülne kialakításra, illetve a negyedik, azaz utolsó fázisában már mind a négy oldal fedett lelátóval rendelkezne.