Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ázsiában folytathatja Kaká – sajtóhír

Olasz sajtóértesülések szerint a világklasszis brazil Kaká jövőre már Ázsiában folytathatja karrierjét. Az októberben az MLS-ben, azaz az észak-amerikai profiligában szereplő Orlando Citytől búcsúzó középpályás egy éves szerződést köthet.

letöltésKaká korábban kijelentette, nem feltétlenül jelenti pályafutása végét az, hogy távozott Orlando-ból (forrás: espnfc.com)

Az egyszeres világbajnok, és kétszeres Konföderációs Kupa-győztes brazil Kakát aligha kell bárkinek bemutatni. A világklasszis középpályás ugyan már 35 éves, de még nem szándékozik felhagyni a profi labdarúgással. A többek között aranylabdás, valamint az AC Milan színeiben BL-győzelmet is szerző fenomén, aki a Real Madridban is mutatta zsenialitását, 2014-től idén októberig a tengerentúli profiligában, az MLS-ben szerepelt az Orlando City játékosaként. Amikor elhagyta amerikai klubját, azt mondta Kaká, hogy nem tervezi, hogy felhagy a labdarúgással.

Fel is röppent a hír, melyet az olasz Corriere dello Sport hozott le, mi szerint a dél-amerikai ász Ázsiában folytatná karrierjét a jövő évtől. A dél-európai lap értesülései szerint a több nagy nevet is felvonultató kínai bajnokságban rúghat labdába Kaká. A brazil esetleges klubját is megemlíti az orgánum, amely az értesülések szerint a Guizhou Hengfeng Zhicheng lesz. A Guizhou a nemrég befejeződött idényt a 16 csapatos ligában a 8. helyen zárta. A hírek szerint 1 éves szerződést írhat alá leendő klubjánál az Orlando színeiben 78 meccsen 25 gólig, és 19 gólpasszig jutó klasszis középpályás.

Nagy Dávid