Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: reszkess Európa, erődemonstrációt tartott a Barcelona – videóval!

A La Liga 25. fordulójában a Barcelona megmutatta, hogy ki is valójában a legjobb formában lévő csapat Spanyolországban. A Gironának esélye sem nagyon volt a katalán rangadón.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

Keresve se találhattunk volna jobb szombat esti programot a katalán derbinél. Az  újonc Girona együttese a Camp Nouba látogatott, ahol a cél a Barcelona megfékezése volt. Ehhez persze nem kevés szerencse is kell adott esetben, ám ők vannak olyan agresszívak és szívósak, hogy jobb napjaikon megfogjanak még egy ilyen nagy csapatot is. És hogy mennyire nem túlzás ez, az már a 3. perc legelején megmutatkozott: az addig domináló Barca Busquets könnyelműen elszórt labdája után került nehéz helyzetbe, ugyanis a Girona kontrázni tudott. A védők létszámfölényben voltak, nem is lett volna gond, ha Umtiti nem alszik el és nem veri meg őt csúnyán Portu. A vendég támadó kellően rámanős volt és elhozta a labdát, amit aztán a kimozduló ter Stegen mellett az üres kapuba lőtt.

Igen ám, viszont a Barcelona sem késlekedett a válasszal. Két perccel később Lionel Messi ugratta ki Suarezt, aki egy beragadó védőnek köszönhetően pont nem volt lesen. Az uruguayi egyedül törhetett kapura és be is talált, így 5 perc játék után ismét egyenlő volt az állás. Szenzációs kezdés. A Girona ezzel a korai góllal azért annyit elért, hogy nyugtalanná, görcsössé tette a hazai játékosokat, akiknek kellett még egy kis idő, mire újra bele tudtak feledkezni a játékba. A pillanatnyi dekoncentráltságot kihasználva tudott még párszor gyors akciókat vezetni a Girona, ám nem tudtak ismét betalálni. Pár perc után a hazai gárda pedig ismét átvette a játék irányítását és onnantól már nem volt apelláta.

A Barca remekbe szabott mélységi indításokkal próbált operálni. Busquets, Messi, de volt, hogy épp Suarez ugratta ki a társakat, Jordi Albáék pedig jól tudták, mikor és hova kell futniuk. Rendhagyó alkalommal most a kezdőben kapott helyet a két nagy igazolás, Dembele és Coutinho is – mind a ketten aktívan ki is vették részüket a támadójátékból. Előbbi viszont még messze nem illeszkedett be teljesen, egyelőre csak keresi a helyét a csapatban, a szerkezetben – ahogy a társak is csak keresgélik őt. Dembele aktív volt, sokat mozgott, ám rossz döntéseket hozott és rengeteg labdát szórt el. Neki még sok időbe telik majd, mire teljesen rááll a Barcelona ritmusára.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

Eközben szorult a hurok a Girona nyaka körül. A hazai akciók egyre gyakoribbá váltak és egyre veszélyesebbek voltak. Egy alkalommal Messiék gyakorlatilag mattolták a vendég védelmet, ám az argentin mesés emelését követően egy védő még a gólvonal előtt ki tudta csúsztatni fejjel a labdát. Már ekkor érezni lehetett, hogy közel az áttöréshez a Barca, a végső csapás bevitelére azonban a 30. percig kellett várni. Ekkor Rakitic egy hatalmas mélységi indítással találta meg Suarezt, aki azonnal Messihez pöckölte a labdát, Leo pedig három védőből bohócot csinálva addig forgolódott, amíg végül talált egy lövőhelyzetet. Bono kapus már nem tudott hárítani, így vezetett a Barcelona, ez azonban csak a kezdet volt.

6 perccel később Messi tökéletes szögből végezhetett el szabadrúgást, amit aztán a magasra ugró sorfal alatt lőtt el – a kapusnak esélye sem volt. A különbség így már két gólosra nőtt, a Girona pedig kezdett teljesen kiengedni. A gránátvörös-kékek a játék minden elemében ellenfelük fölé nőttek, ez a tudáskülönbség pedig végül a szünet előtt, a 44. percben mutatkozott meg leginkább. A legszebb barcelonai időket idéző parádés passzjáték ment végbe ekkor, Messi passzolt Coutinhóhoz, ő pedig Suarezhez – mindezt persze egyérintőben, lekövethetetlenül. Színtiszta FUTBALL.

Egy ilyen 4-1-es első félidő után nem is lehetett kérdés, hogy ki fog nyerni. A folytatás már csak formalitásnak tűnt. A Girona ráment a kármentésre, próbálták minimális számú kapott góllal, minél kevésbé kínosan abszolválni ezt az estét. A Barcelona ezzel szemben kivirágzott, élvezték a játékot. Erőltetni persze már ők sem erőltettek semmit, de hát ha volt rá mód, természetesen próbáltak újabb találatokkal jelentkezni. Coutinho villant elsőként: a Liverpooltól szerződtetett brazil egyszer csak gondolt egyet a 66. percben és távolról szerzett egy bombagólt is az asszisztja mellé. Vele kapcsolatban is meg kell jegyezni, hogy egyre magabiztosabb új csapatában, egyre inkább érzi ő is, mi itt a dörgés.

Az utolsó, gól a 76. percben született: Dembele szolgálta ki a bent érkező Suarezt, aki így egy mesterhármassal zárt és beállította a 6-1-es végeredményt. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a kezdeti zavarok ellenére ez volt a Barcelona idei legjobb meccse. Helyenként a játékuk elérte azt a színvonalat, amit anno csak Neymar segítségével tudtak hozni – talán most először nem érződött a brazil hiánya. A Barcelona így továbbra is veretlenül vezeti a bajnokságot, 10 pont előnnyel a holnap játszó Atletic Madrid előtt. A Girona nagy pofont kapott, de nem kell aggódniuk, így is a 9. helyen állnak.

https://www.youtube.com/watch?v=LmkL9waLAb0

Barcelona – Girona 6-1 (4-1)
Helyszín: Camp Nou (Barcelona), Vezette: Rojas
Gólszerző: Portu (3.), Suarez (5., 44., 76.), Messi (30., 36.), Coutinho (66.)
Sárga lap: Jordi Alba, ill. Juanpe
Kiállítás:

Barcelona: ter Stegen – Jordi Alba, Umtiti, Pique (Vermaelen), Semedo – Coutinho, Rakitic (Sergi Roberto), Busquets (Paulinho), Dembele – Luis Suarez, Messi. Vezetőedző: Valverde.

Girona: Bono – Aday (Planas), Juanpe, Espinoza, Ramalho, Maffeo – Granell Nogue, Pons – Borja Garcia (Aleix Garcia), Portu – Lozano. Vezetőedző: Machin.

Korábbi meccs:

Celta Vigo – Eibar 2-0
Real Madrid – Alaves 4-0
Leganes – Las Palmas