Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Légiósok: keserű szájízzel tért vissza Bogdán

Közel másfél év után állt tétmeccsen a gólvonalra a korábbi válogatott Bogdán Ádám, ám visszatérése nem okozott örömöt.

Bogdan1200_960px

Premier League-kupa nyolcaddöntőt játszott a Liverpool U23-as együttese, amely a Middlesbrough ellen lépett pályára. A kapuban tizenhat hónap után Bogdán Ádám védett, míg a védelemben a szintén hosszabb sérüléséből felépülő Nathaniel Clyne is pályára lépett. A Boro ugyanakkor simán verte a Mersey-partiakat, akik így búcsúztak a sorozattól. A szakírók nem voltak elájulva a kapus teljesítményétől, míg a szurkolók közül többen megkérdőjelezték Bogdán liverpooli jövőjét. A Middlesbrogh ugyanis Mitchell Curry mesterhármasával könnyedén verte a vörösöket. A támadó már 46. másodpercben mattolta a magyar cerberust, majd a félidő hajrájában Bogdán hibáját használta ki, hogy aztán a fordulást követően köténygóllal tegyen pontot a párharc végére. A Pool mindössze szépíteni tudott Matty Virtue révén.

A szaksajtó szerint ezzel nemhogy közelebb került az első cspaathoz, sokkal inkább visszalépett egyet a magyar válogatott labdarúgó, mert Loris Karius, Simon Mignolet és Danny Ward mellett a lengyel Kamil Grabara is honfitársunk elé kerülhet a rangsorban. Érdekesség, hogy Grabara mindössze tizenkilenc esztendős. A drukkerek között volt, aki egy személyben Bogdánt tette meg bűnbaknak a csúfos vereséget követően.

~GS~