De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Borzalmas, nemzeti tragédiával felérő előjelekkel várta a tegnapi, Kolumbia elleni nyolcaddöntős mérkőzését, az uruguayi válogatott. Ugyanis az olaszok elleni harapása miatt, hosszú időre való eltiltást kapott legjobb formában lévő játékosuk, Luis Suárez.
Nyolcaddöntő
ÉS mint a Világ szinte mindegyik csapata, bizony az uruguayi válogatott is kénytelen volt megérezni a jolly joker hiányát. Igaz, sokan mondhatták azt a rioi derbi kapcsán, hogy legalább kiegyenlítetté váltak a feltételek, ugyanis a kolumbiaiak már eleve, a VB elejétől nem számolhattak legnagyobb értékükkel, Radamel Falcaoval.
A brazil – chilei meccsel ellentétben, ez a találkozó belefért 90 percbe, azonban teljesen más képet is mutatott, mint a tegnapi nap nyitómeccse. Két különböző, (kényszer) stílus csapott össze egymással. Kolumbia inkább a támadással volt elfoglalva, míg Uruguay jobbára, iménti megállapításból is kifolyólag, javarészt a védekezéssel törődtek.
Ám míg a jelek szerint Óscar Tabárez Copa América címvédő alakulata nem tudta elviselni a liverpooli csatár hiányát, addig a sárga-kék mezesek kerestek maguknak egy új sztárt. Ő pedig nem volt más, mint a “Tigrishez” hasonlóan Monacóban játszó, James Rodríguez.
Az ördöngős támadó mindkét félidőben egyszer-egyszer mattolta a tehetetlen Muslera kapust, aki így is többször mutatott be bravúrt. Az AS Monaco játékosa mindkét alkalommal társai fejes passza után volt eredményes. Első gólját pedig talán méltán nevezhetjük, már csak a nagyobb tét miatt is, a torna legszebbjének.
A végül meggyőző fölénnyel tovább jutó Uruguay a negyeddöntőben, a házigaza brazilokkal mérkőzik meg, az elődöntőért.
Kolumbia – Uruguay 2-0 (1-0)
Maracana, Rio de Janeiro
Vezette: Björn Kuipers (holland)
Kolumbia: Ospina – Zúniga, Zapata, Yepes, Armero – Aguilar, C. Sánchez – Cuadrado (Guarín, 81. perc), J. Rodríguez (A. Ramos, 85.), T. Gutiérrez (A. Mejía, 68.) – Jackson Martínez.
Uruguay: Muslera – Cáceres, Giménez, Godin, Á. Pereira (Ramirez, 53. perc) – M. Pereira, Á. González (Á. Hernández, 67.), Arévalo Ríos, C. Rodríguez – Cavani, Forlán (Stuani, 53.).
Gólszerző: J. Rodríguez (28., 50. perc)
Sárgalapok: Armero (78. perc), illetve Gímenez (55.), Lugano (77.)
Balogh József
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán