Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: Panaszkodik a sokat kritizált csatár

Bár nem nyíltan mondja ki, de egyértelműen utal rá, hogy nagyon türelmetlenek vele szemben az Arsenal szurkolói. Pedig tavaly még úgy harangozták be Yaya Sanogot az Emirates-ben, mint aki méltó örököse lehet a korábbi kedvencnek, Thierry Henrynak.

www.thesportreview.com

A francia utánpótlás válogatott Sanogo tavaly nem túl sokat tudott letenni az asztalra, amiben még egy sérülés is akadályozta. Mindez pedig hozzájárult ahhoz, hogy csatár létére, tétmeccsen gól nélkül húzza le első Arsenalos idényét.

És ami még fájóbb mind Sanogonak, és minden Ágyúsnak, az az, hogy a nyurga játékos egyelőre idén sem találj a formáját, amivel anno felhívta Arséne Wenger figyelmét, a Ligue 2-ben szereplő Auxerre színeiben. Ám mindennek ellenére a 21 éves támadó türelmet kér, még ha rosszul is esik neki a sok, és egyelőre bizony jogos kritika:
„Ez egy nagy klub. A szurkolók pedig nagy nyomást helyeznek a fiatalokra főként. Csak egyszer kell megszerezni az első gólt, és akkor rendben leszek. Hat hónapba telt, míg alkalmazkodni tudtam. Sok hibám volt, megsérült a lábam is. Nehéz volt hozzászokni, egy új bajnoksághoz. Amikor eljöttem a Ligue 2-ből, és szembetalálkoztam Kompanyval, nem volt könnyű feladat. De tapasztalatot szereztem.” – foglalta össze helyzetét, a „SaNOgoals” becenévre keresztelt francia.

Balogh József