Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

CR-t kiállították, tizenegyessel nyert a Real – videóval

Előzetesen könnyű meccsnek ígérkezett a Córdoba elleni a “Galaktikusoknak”, ám minden várakozás ellenére meg kellett szenvednie a Blancóknak.

A walesi mentette meg a Realt. - fotó: lfp.es

A walesi mentette meg a Realt. – fotó: lfp.es

Hiába a veretes támadósor, hiába a világ-, és Euróbajnok kapus, hiába a háromszoros Aranylabdás portugál zseni, az első percek meglepetésre a Córdobáról szóltak, akik kereken ötven esztendeje várnak arra, hogy újra elkapják a “királyiak” grabancát. Nos, közel jártak hozzá, merthogy sokkal jobban, és eredményesebben futballoztak a fáradt csapat benyomását keltő vendégeknél. Sőt, az első gólt is a hazaiak szerezték Nabil Gilas révén. Azért erre senki sem számított. Bebé lőtt távolról, Ramos pedig nemes egyszerűséggel beletartotta karját. A megítélt tizenegyes mellé egy sárgát is kapott a védő. Ami ezután történt, arra aligha gondolt volna bárki is. Hiába támadott ugyanis Ancelotti csapata, a helyzetek inkább a kiscsapat előtt adódtak, Bebé egy remek indítással bebőrözte Ramost, de lövése jó méternyivel mellé szállt. Majd újabb két hazai helyzet hazai oldalon, miközben Ronaldo jócskán célt tévesztett egy szabadrúgásával. Azonban még az első félóra vége előt sikerült egyenlítenie Benzemának. A korábban szögleteit rendre rosszul elvégző Kroos helyett James végezte el, a francia támadó elé Bale csúsztatta a labdát, aki pedig nem is hibázott. A félidőt aztán két hazai helyzet zárta le.

fotó: lfp.es

fotó: lfp.es

Fordulás után sem lankadt a kiscsapat, sőt, kis híján tovább növelte góljai számát, Cartabia két csel után lőtt alig mellé, majd Bebé lövését fogta Casillas. Közben pár perc alatt három sárgát is kiosztott a játékvezető. Hogy aztán Varane rossz felszabadítása után Andone tizenkét méterről a lécre lőtt. Casillas, Varane és ramos is csak dermedten figyelte a jelenetet. A hajrához közelítve éledezet a Real, de csak kisebb helyzetekig jutott, míg a végjátékban előbb Ronaldo odarúgott Edimarnak, majd arcon legyintette Crespót, villant is a piros a portugálnak, majd Cartabia a tizenhatoson belűl ért kézzel a labdába, ezzel második sárgáját érdemelte ki, jött a piros is. A büntetőt Bale vágta be, megmentve a Blancókat a szégyentől.

Córdoba – Real Madrid 1-2 (1-1)
Córdoba: Juan Carlos – Gunino, Jorge Crespo, Pantic, Edimar – Deivid, Cartabia, Gilas, Rossi, Bebé – Andone (V. Villegas, 80.)
Real M.: Casillas – Varane, Marcelo (F. Coentrao, 72.), Carvajal, Ramos – Khedira (Illaramendi, 64.), J. Rodriguez (Jesé, 80.), Kroos – C. Ronaldo, Benzema, Bale
g.: Gilas (2., 11-esből) ill.: Benzema (27.), Bale (89., 11-esből)
s.: Rossi (57.), Cartabia (60.) ill.: Khedira (63.), Carvajal (74.)
kiállítva: Cartabia (87., második sárga lappal) ill.: C. Ronaldo (82.)

https://www.youtube.com/watch?v=5fPh-dzcbR4

Gavalovits Sándor