Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan a Napoli első igazolása! – hivatalos

Nem kellett sokat várniuk a déli csapat szurkolóinak. Igazából semennyit nem kellett ülniük a babérjaikon, hiszen még a nyári piac megnyitása előtt lecsaptak Sarriék az egyik legfelkapottabb játékosra Olaszországban. 

Tonelli-Empoli

Aki pedig nem más, mint Tonelli. Igen AS Roma szurkolók és AS Roma vezetőség, most lehet egy kicsit szomorkodni és bánkódni. Ugyanis az olasz válogatott védő hivatalosan is bejelentette a távozását az Empolitól és megerősítette, hogy a Napoli kedvéért hagyja el gárdáját.

Igaz hivatalos összeget még nem közölt le egyik oldal sem, de vélhetően 9.5 millió euróért vált csapatot a belső védő. Tonelliért, mint ahogy az első mondatból ki lehetett venni, a Roma is harcban állt. Régóta keresnek már védőt Rüdiger és Manolas mellé, ám ezzel a történettel elcsúsztak.

A 26 éves védő nem fog idegenként érkezni Nápolyba, hiszen Sarri már az Empolinál is edzője volt, sőt Hysaj és Valdifiori csapattársaként is játszott már.

Borbély Szabolcs