A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Újabb alapemberével kötött új szerződést az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Leicester City – számolt be róla az együttes hivatalos oldala.
Új öt évre szóló szerződést kötött a Leicester City rutinos portásával, nevezetesen Kasper Schmeichel-el, aki 2011 óta áll a “rókák” alkalmazásában. A dán válogatott hálóőrt a nyári átigazolási piac során többször szóba hozták az Evertonnal, de lehetett olvasni a Chelsea érdeklődéséről is. A következő hetekben tehát már tényleg az az egyetlen nagyobb kérdés a bajnoki címvédő háza táján, hogy Mahrez marad-e vagy sem.
Kasper Schmeichel a Leeds Unitedot hagyta ott 2011 nyarán a Leicester City kedvéért. Ez valószínűleg köszönhető volt annak is, hogy a “rókák” vezetőedzői posztját akkoriban nem más töltötte be, mint Sven-Göran Eriksson, akivel a Manchester Citynél és a Notts Countynál is dolgozhatott együtt. Nos, a dán kapus jelenlegi állomáshelyén eddig 220 tétmérkőzésen léphetett pályára.
Németh Boldizsár
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!