Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Benteke elkezdett törleszteni, utolsó utáni pillanatban egyenlített a Hull

Újra pályán a Premier League csapatai, játékosai. Ennek örömőre szombat délután mérte össze erejét a Burnley a Hull City ellen és a Middlesbrough, a Crystal Palace ellenében. Nézzük hát milyen eredménnyel. 

middlesbrough-crystal-palace-100916_1djgqs7x8rlr810kzn6wsseyg7

Middlesbrough – Crystal Palace 1:2 (1:1)
Gólszerzők: Ayala (38.) ill Benteke (16.), Zaha (47.)

Nem kezdtek rosszul a csapatok. Alapvetően egy kiegyenlített mérkőzés volt, de talán elmondhatjuk, hogy a Palace volt fölényben. Még annak ellenére is, hogy a frissen feljutott Middlesbrough birtokolta többet a labdát. Ami érdekesség, hogy a Liverpooltól igazolt belga válogatott, C. Benteke is betalált. Elkezdte törleszteni a vételárát. Főleg úgy, hogy a gólja nagyban segítette a csapatot a három pont megszerzésében. A Palace fontos mérkőzésen nyert. Bár a Boronak sem szabad csüggednie, hiszen egyáltalán nem mutatott rész képet magáról.

Burnley – Hull City 1:1 (0:0)
Gólszerzők: Defour (72.) ill. Snodgrass (95.)

Jó színvonalú mérkőzést láthattunk, bár egyik csapat sem tudott a másik fölé emelkedni kimondottan. Igaz, a Hullnak megvoltak a lehetőségei. Az első félidő legvégén Meyler törte ketté a felső lécet, majd Diomande kapott egy nagyszerű passzt az 51. percben, de a lövése elkerülte a kaput. Azonban, ahogy az lenni szokott a labdarúgásban, jött egy ellentámadás és jött is vele egy gól a semmiből. Defour volt eredményes a 72. percben. Ám a Hull nem akarta olcsón adni a bőrét. Davies egy szögletet követően a próbálkozott bevenni a hazaiak kapuját, de újfent a keresztléc állította meg a vendégeket. Végül aztán csak összejött a Hullnak. A 95(!) percben Snodgrass óriási szabadrúgásgólt szerzett. Minden visszakapott az élettől a vendég csapat ezzel a góllal, amit a 90 perc alatt elszenvedett. Kihagyok helyzetek sokasága, de végül csak sikerült ponttal távozni. Szép volt.

Borbély Szabolcs