A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A baszk klub a mai napon hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést hosszabbított 35 éves spanyol támadójával, Aritz Adurizzal.
Forrás: Az Athletic Bilbao hivatalos oldala
Az Athletic Bilbao szurkolók nagyon boldogok lehetnek most, hiszen meghosszabbították támadójuk, Aritz Aduriz szerződését 2018-ig. A 35 éves csatár így minden bizonnyal a baszk csapatnál fogja befejezni pályafutást. Az eddigi kontraktusa nyáron lejárt volna, így még egy évvel megtoldották azt. A szerződésbe egy 40 millió eurós kivásárlási árat is belefoglaltak.
Hiába 35 éves, talán most van karrierje egyik legjobb időszakában. Idén még a Zarra-trófeát is megnyerte, amit a bajnokságban legtöbb gólt rúgó spanyol nemzetiségű játékos kap meg minden évben.
Aduriz eddigi mérlege a Bilbaónál, 297 meccsen 133 rúgott gól, idén pedig mesterötöst is szerzett a Genk ellen az Európa-liga csoportkörének egyik mérkőzésén, és jelenleg is vezeti a sorozat góllövő listáját.
Sziget Andrea
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!