Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jardim: “Félni? Az ilyen meccsek azért vannak, hogy élvezzük őket!”

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Leonardo Jardim vezette AS Monaco a Pep Guardiola által irányította Manchester Cityt felülmúlva jutott tovább a Bajnokok Ligájában. A hercegségiek mestere természetesen értékelt a találkozót követően. 

17361608_1516219878410085_4381763084705750078_n

“Rendkívül boldogok vagyunk! Az első mérkőzést kétszer, háromszor is visszanéztem, és úgy érzem, az 5-3-as végeredmény igazságtalan volt. A két találkozón alapján megérdemelten jutottunk tovább. Az első félidőben remekül játszattunk, a nagyon magasan meghúzott védelmi vonallal. A második játékrész kicsit nehezebb volt a számunkra, taktikailag jól reagált a City. De tisztában voltunk azzal, pályán kell tartanunk a két csatárunkat, és támadnunk kell, mert ha feladod City ellen a labdabirtoklást, akkor halott vagy! Nagyon boldoguk vagyunk amiatt, hogy örömet tudtunk szerezni a szurkolóinknak és Franciaországnak, melyet képviselünk. Második alkalom, hogy ilyen messzire jutunk el néhány éven belül, ez a munkák gyümölcse. Kedden megkérdeztem tőlem egy újságíró, hogy félek-e a meccstől. Félni? Az ilyen meccsek azért vannak, hogy élvezzük őket! Szeretem, amikor ilyen magas a tét” – nyilatkozta Leonardo Jardim, az AS Monaco menedzsere.