Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Luis Enrique: “Csodálatos érzés a 92. percben győzni!”

Az FC Barcelona vezetőedzője, Luis Enrique szerint csapatának a Real idegenbeli legyőzését követően most már egy dolga van, megpróbálni megnyerni a ligát!

(Kép: fcbarcelona.com)

“Az El Clássicó-hoz hasonló mérkőzések mindig maximális felkészülést kívánnak, mind fizikálisan, mind pedig mentálisan! Az a tény, hogy 3:2-re sikerült nyernünk, hihetetlenül fel fogja hozni a csapat morálját!” – Kezdte Luis Enrique a sajtótájékoztatóján, hozzátéve még az elején, hogy roppant mód örül annak, hogy a Bajnokok Ligájában a Juve elleni visszavágón tapasztalt elképesztő szurkolói támogatást viszonozni tudták a 3:2-es győzelemmel. “A szurkolóink egyszerűen fantasztikusak voltak! Az a tény, hogy a 85. percben ovációval álltak mellénk a Bernabéuban, azt soha nem fogjuk elfelejteni! Az a pillanat tökéletesen jellemezte ezt a klubot! Ma már képes vagyok meghálálni a szurkolók támogatását is azzal a gesztussal, hogy megígérhetem, mindent megteszünk azért, hogy megnyerjük a La ligát!” – Tette még hozzá az előbbi gondolatmenetéhez Enrique.

A Barca mestere a következőképpen értékelte a pályán történteket: “Mindkét csapat győzelemre játszott. Úgy gondolom nekünk több lehetőségünk adódott a kapu előtt. Nagyon gyors tempójú és a végletekig kiélezett találkozó volt, melyen voltak időszakok, amikor nem is tudtuk kontrollálni a meccset, ilyenkor főleg a széleken nyíltunk meg. A Real Madridnak szintén megvoltak a maga lehetőségei, de örülünk annak, hogy elértük azt a célunkat, hogy sokszor felérjünk a kapujuk elé! Mindenki láthatta a két csapat játékából, hogy mennyire is fontos volt ez az El Clássicó mindkét félnek! Csodálatos érzés a 92. percben megnyerni a találkozót!”

Enrique persze nem mehetett el szó nélkül Lionel Messi teljesítménye mellett sem. “Messi mindig képes megbontani az ellenfél középpályáját, mi pedig ezt is szerettük volna elérni, amennyire csak lehet. Ahhoz hogy ezt megtehesse, kellett az is, hogy a védővonalban tudjunk tartani játékosokat, így lettek szabad területek. Messi az 500 gólját szerezte a Barcelona színeiben, és  az a tény, hogy ő nyerte meg a meccset nekünk az utolsó pillanatban, egy gyönyörű mérföldkő a Barcelona számára.” – Vélekedett a Barca mestere, kiemelve még “saját találmányát” az ezúttal is jobbhátvédként futballozó Sergi Robertot, aki szerinte az utolsó támadásnál bizonyította kiváló technikai és fizikai képességeit.