Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Felzárkózhat-e a Real Madrid? – előzetes

Folytatódik a spanyol bajnokság, azaz a La Liga a 7. fordulójával. Továbbra is száz százalékos a Barcelona, a második helyre pedig feljött az Atletico Madrid. A Real Madrid hiába győzött az előző mérkőzésén, továbbra is csak a hatodikak. 

w_900x700_23135454_ma_2870

Carrasco és Griezmann góljával győzte le az Atletico a Sevillát (Forrás: laliga.es)

A fordulót pénteken, azaz ma este a Celta Vigo – Girona összecsapás nyitja. A kis katalán csapat két öngóllal nehezítette meg a saját helyzetét a Barcelona ellen az előző fordulóban, a Celta pedig nagyon simán nyert 4-0-ra az Eibar otthonában.

Szombaton a Deportivo – Getafe mérkőzéssel nyitnak, majd ezt követi a Sevilla – Malaga találkozó. Az andalúziai rangadó esélytelenebb résztvevője egyértelműen a Malaga lesz, akik eddig még csak egy pontot tudtak szerezni a bajnokságban. A Sevillát legyőzte az Atletico múlt héten, amellyel visszacsúsztak a harmadik helyre. kora délután játsszák a Levante – Alaves mérkőzést, majd a napot a Leganes – Atletico Madrid összecsapás zárja. Diego Simeone együttese a Sevilla legyőzésével már a második a tabellán, és megmutathatja, hogy nekik is lesz beleszólásuk a bajnoki címért folyó harcba.

Vasárnap ebédidőben kezdődik a Real Sociedad – Betis találkozó. A baszkoknak nagyon jól indult a szezonja, azonban a Real Madrid elleni vereség óta zsinórban két mérkőzést is elvesztettek, ahogy tegnap este az Európa-ligában is. A Betis viszont szárnyal, a királyiak legyőzése után a Levante következett, és jelenleg az ötödik helyen állnak. Ezt követően a Barcelona a Las Palmast fogadja. A katalán rangadón a Barcelona győzedelmeskedett a Girona két öngóljával és Luis Suarez találatával. A kanári-szigeteki csapat nagyon rossz formában van, már az edzőt is lecserélték, így nem lehet ellenfél a katalán klub számára. Fél hétkor két mérkőzést is játszanak. Az egyik a Valencia – Athletic Bilbao lesz. A “Denevérek” régen kezdték ilyen jól az idényt, jelenleg a negyedikek a tabellán, Simone Zaza pedig a második a góllövőlistán. A Bilbao sokkal gyengébb formát mutat, az elmúlt három meccsüket nem is tudták megnyerni. A másik mérkőzés a Villarreal – Eibar lesz. A “Sárga tengeralattjáró” is menesztette edzőjét, Fran Escribát a héten, helyére a Javi Calleja érkezett. Nem meglepő a váltás, hiszen a tizennegyedik helyen állnak jelenleg mindössze 7 ponttal. A napot és a fordulót is a Real Madrid – Espanyol találkozó zárja. A katalán csapat nem nyerni jár a Bernabeuba, és hiába a formajavulás, eddig nem túl jó az idényük. Ez ugyanúgy igaz a Real Madridra is, aki régen kezdett ilyen rosszul szezont, 11 ponttal csak a hatodik helyig jutottak eddig.

A 7. forduló mérkőzései:

PÉNTEK:

21:00 Celta Vigo – Girona

SZOMBAT:

13:00 Deportivo – Getafe
16:15 Sevilla – Malaga
18:30 Levante – Alaves
20:45 Leganes – Atletico Madrid

VASÁRNAP:

12:00 Real Sociedad – Betis
16:15 Barcelona – Las Palmas
18:30 Valencia – Athletic Bilbao
18:30 Villarreal – Eibar
20:45 Real Madrid – Espanyol

A bajnokság állása a 7. forduló előtt:

Screenshot_2