Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Horvát örökrangadó: gólzápor a hajrában!

A vártnál is fordulatosabbra sikerült a horvát bajnokság rangadója. Sajnos, vagy sem, de déli szomszédunk szupermeccse sokkal érdekesebbre sikerült, mint a Fradi – Újpest találkozó.

hajdukVSdinamo001

A bajnoki címet utoljára meglehetősen begyűjtő Hajduk Split manapság már csak a harmadik legerősebb klubnak számít a horvát bajnokságban, mégis a Dinamo elleni mérkőzésük számít a liga alfájának és omegájának.
A jelenleg is éppen a Prva Liga harmadik helyén tanyázó splitiek ma kora este fogadták Dinamot, amely az erőviszonyoknak megfelelően vezeti a bajnokságot, a bajnok és kupagyőztes Rijeka előtt.
Joan Carillo vezetőedző (egykor még a Videotont vezette bajnoki címre) továbbra sem számolhat Futács Márkóval, ám mégis ő örülhetett ma először, és utoljára is. Sőt, első, majd második alkalommal is Ante Erceg-gólt ünnepelhetett a hazaiakkal. Történt mindez a 38. és a 94. percben. Csakhogy a második találat előtt még kétszer beköszönt a vendégcsapat is. Előbb a 7 millió euró értékűre taksált, utánpótlás válogatott Filip Benkovic egyenlített a 89. percben, majd a ráadás pillanataiban a chilei válogatott Ángelo Henríquez még a vezetést is megszerezte. Ám a slusszpoént végül tényleg a Hajduk egyenlítése volt.
A forduló nyertese a címvédő Rijeka lehet, amely egy esetleges holnapi, Osijek elleni sikerrel hárompontosra olvaszthatja hátrányát a tabellán.

Hajduk Split – Dinamo Zagreb 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Erceg (38., 90+4. perc), ill. Benkovic (89.), Henriquez (90+1.)

Így mentett pontot a Hajduk:
https://www.youtube.com/watch?v=x-oUBeqN5yk

A bajnokság állása:

horvát001

Balogh József