A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A Rennes középpályása, Hatem Ben Arfa a francia bíróságon pert indított korábbi klubja, a Paris Saint-Germain csapata ellen.
Forrás: AS
Hatem Ben Arfa azért pereli a PSG-t, mert 7-8 millió eurónyi fizetségét vesztett el, amikor a párizsi klub több mint egy évig nem engedte, hogy pályára lépjen a felnőtt csapatban.
A 31 éves francia középpályás szerint “hátrányos megkülönböztetés és munkahelyi zaklatás” érte, amikor a PSG azzal büntette, miután 2017-ben úgy döntött, hogy nem akarja elhagyni a klubot, hogy csak a tartalék csapatban engedték játszani. A játékos ügyvédei először a Francia Labdarúgó-szövetség jogi osztálya elé vitték az ügyet, mert állításuk szerint egy játékost csak akkor menthetnek fel a felnőtt csapatban való szereplés alól, ha az ideiglenes, és kizárólag csak sportszakmai szempontok alapján hozhatnak meg egy ilyen döntést.
A szövetség végül nem tett jogi lépéseket, Ben Arfa pedig 2018 nyarán végül elhagyta a klubot és csatlakozott a Rennes csapatához, de nem hagyta annyiban a dolgot, és most több millió eurós összeget követel el az elvesztett jövedelmek és bónuszok alapján.
A PSG állítja, hogy csakis sportszakmai szempontok miatt nem játszatták őt az első csapatban.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!