Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: a Lazio és az Atalanta is győzött – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) hétvégi, 22. fordulójából két mérkőzés is hétfő estére maradt, a mezőny első feléhez tartozó csapatok közül a Lazio és az Atalanta egyaránt házon kívül várhatta esélyesként aktuális fellépését…

Két vereség után a regionális rivális Frosinone otthonában készült a javításra a Lazio csapata. Simone Inzaghi csapata számára abszolút nem volt sétagalopp a presztízscsata, az utolsó előtti helyezett hamar megmutatta, hogy nem akarják könnyen adni a bőrüket. Sőt, az első félidőben Bastos lerántása miatt büntetőhöz jutott a hazai csapat, de hosszas videózás után végül mégsem láttak szabálytalanságot. A Lazio annyira fellélegzett, hogy megúszta a 11-est, hogy kisvártatva Luis Alberto kiugratásából Felipe Caicedo fejezte be védhetetlenül az akciót. A fővárosiaknak többször lett volna lehetőségük, hogy eldöntsék a mérkőzést, de a házigazda is becsülettel próbálkozott az egyenlítés érdekében, azonban többször nem rezdült meg a háló, minimális sikerrel javított a Lazio együttese.

Frosinone – Lazio 0-1 (0-1)
Gólszerző:ill. Caicedo (36.)

 

A meccs előtt a Lazióval azonos pontszámmal álló Atalanta gárdája a Cagliari vendégeként igyekezett tartani a lépést a rómaiakkal. A bergamói alakulat a Juventus Coppa Italiából való kiütését megelőzően az utolsó négy bajnokijából kettőt megnyert, kettőt döntetlenre adott, s két győzelme alkalmával 11-2-es gólkülönbséget nyújtott. Ilyen előjelekkel Szardíniára is esélyesként látogattak Papu Gomezék, s a markáns mezőnyfölényt a második etap elején Hans Hateboer fejesével sikerült találat formájában is érvényre juttatniuk.

Cagliari – Atalanta 0-1 (0-0)
Gólszerző:ill. Hateboer (50.)

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye