Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Afrikai Nemzetek Kupája: szoros meccs után Nigéria jutott a negyeddöntőbe – videóval

Fordulatos meccset játszott egymással Nigéria és Kamerun az Afrikai Nemztek Kupája nyolcaddöntőjében. Kamerun az első félidőben vezetett, de a második játékrészben, nagyban köszönhetően Odion Ighalo játékának, Nigéria fordítani tudott, és megnyerve a mérkőzést tovább jutott a legjobb nyolc közé.

Forrás: AFP

Kiegyensúlyozott első félidőt játszott egymással Nigéria és Kamerun, ám az első gólt a hazai csapat szerezte a 19. percben Ighalo megpattanó lövéséből. Kamerun azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és még a szünet előtt vezetést szereztek: először a 41. percben Bahoken lőtt gólt Bassogog beadásából, majd mindössze 3 perccel később N’Jie lőtt egyenesen a kapu jobb alsó sarokba.

A második félidőre azonban összeszedte magát Nigéria, akinek Ighalo volt a hőse. A 30 éves csatár a 63. percben duplázni tudott, amivel kiegyenlített, majd mindössze 3 perccel később ő szolgálta ki az Arseanal támadóját, Iwobit, aki megszerezte a vezető és egyben a győztes találatot. Nigéria a végéig akár még egy találatot is szerezhetett volna, de a kameruni kapus remekül védett. Csapattársainak azonban már nem jött össze a gólszerzés, így Nigéria jutott tovább az Afrika-kupa negyeddöntőjébe.

Nigéria – Kamerun: 3-2 (1-2)
Gólszerzők: Ighalo (19. 63.), Iwobi (66.) ill. Bahoken (41.), N’Jie (44.)
Sárga lap: Awaziem (70.), ill. Malong (28.), Mandjeck (51.)
Kiállítás: – ill. –

https://www.youtube.com/watch?v=ZgC92wPhUVo