Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Zidane “igazi tesztje” következik!

A Marca című madridi sportnapilap szavait használva a válogatott szünetet követő 22 napban a Real Madrid és Zinedine Zidane számár következik az igazi erőfelmérő: Mutatjuk miért!

(Kép: as.com)

Az említett időszakban öt bajnoki és két Bajnokok Ligája találkozó vár a blancókra. A Marca szerint ez az időszak lesz az “igazi teszt” Zidanék számára.

Ahogyan a neves madridi sportnaplapnál fogalmaznak, Zidane és csapata megmutathatja, hogy képesek-e túllendülni a szezon elején jellemző akadozó csapatjátékon és bizonytalansági tényezőkön. Ebben persze nagy segítségére lehet a Realnak Eden Hazard visszatérése is.

Nem lesz könnyű időszak, hiszen lényegében három-négy naponta jönnek a meccsek:

  • 14-én, szombaton előbb a kiszámíthatatlan Levante látogat a Bernabéuba;
  • majd 4 nappal később Párizsban játszik BL-meccset a csapat;
  • 22-én a már csak Julen Lopetegui miatt is különleges Sevilla elleni bajnoki következik;
  • 28-án a madridi derbi előtt, a Real játszik egy hétközi bajnokit még az Osasunával (szept. 25) hazai pályán;
  • október elsején a belga Brugge érkezik a BL-ben a Bernabéuba;
  • négy nap múlva pedig a Granada elleni bajnokival zárul a sorozat.

Elnézve a szezon eleji Real Madridot, bizony lehetnek meleg pillanatai a csapatnak ezeken a találkozókon…