Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea középpályását nézte ki a Barcelona – sajtóhír

Szigetországi lapinformációk szerint továbbra is jelentős nemzetközi érdeklődés mutatkozik a Chelsea olasz válogatott középpályása iránta…

(Photo by Clive Rose/Getty Images)

A Mirror információi szerint a Barcelona továbbra is azt tervezi, hogy leigazolja a Chelsea rutinos középpályását, Jorginhót, akiben a távozás előtt álló Sergio Busquets minőségi pótlását látják.

A brazil származású olasz válogatott középpályás 2018 nyarán igazolt a Chelsea-hez 50 millió font és további bónuszok ellenében a Napoli csapatától. Jorginho éveken át a Partenopei meghatározó játékosa volt, korábban a Hellas Verona csapatában szerepelt választott hazájában. Jelenleg már az ötödik szezonját tapossa a Stamford Bridge-en, minden sorozatot figyelembe véve csaknem 200 mérkőzésen 27 gólt szerzett, melyből kilencet az előző kiírásban vállalt.

Jorginho 2021-ben igazi motorja volt a BL-győztes klubcsapatának és az Európa-bajnok válogatottjának egyaránt. Az olasz nemzeti csapat színeiben 2016 óta 44 mérkőzés alatt öt találatig jutott.

A korábbi híresztelések szerint a 30 éves középpályás megszerzése iránt a Paris Saint-Germain és a Juventus is érdeklődést mutat.