Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…
Jöhet az angol klub hivatalos bejelentése…
Ha nem lehet dönteni, a támadófutballt kell előnyben részesíteni…?
Hat nyeretlen meccs után győztek ismét…
Állítja, Laporta és Deco is támogatja
2025-ben érkezik Londonba
Magasabb szinten akar játszani a következő szezonban a támadó
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 26. fordulójának szombati játéknapjának késő esti mérkőzésén a középmezőnyben szereplő Bologna fogadta a második helyért küzdő Laziót.
(Photo by Marco Rosi – SS Lazio/Getty Images)
A mérkőzésen remek volt az iram, igaz ez inkább a mezőnyharcban mutatkozott meg, a nagy lehetőségekben és a gólokban kevésbé. A 15. percben Pedro került ziccerbe, de a spanyol szélső elcsúszott lövés közben, így elvétette a kaput. A 29. minutumban Lewis Ferguson érkezett Barrow beadására remekül, azonban közvetlen közelről csak a kapufát találta el fejjel a skót középpályás. Az első játékrészben Luis Alberto került még ziccerben Sergej Milinkovic-Savic kiugratását követően, de Skorupski remekül mozdult ki a kapuból, és így sikerült hárítania a lövést, sőt, a kipattanó pont Felie Anderson elé pattant, azonban a lengyel hálóőr az ismétlést is megfogta. A szünetre ennek következtében 0-0-val vonulhattak a csapatok.
A második félidő pedig még kevesebb lehetőséget hozott, nem is igazán lehetett feljegyezni hatalmas gólszerzési esélyt. Az első valamirevaló helyzet is a 82. percben volt, de Musa Barrow nem tudott betalálni. A mérkőzés így 0-0-ás döntetlennel ért véget, a pontosztozkodás teljesen jogos. A Bologna egy helyet javított a tabellán és jelen pillanatban a hetedikek, de holnapra akár még két helyet vissza is csúszhatnak, míg a Lazio nem tudta kihasználni az Inter botlását, így maradtak a harmadik helyen, ráadásul ha nyer az AC Milan és az AS Roma, akár még az ötödikek is lehetnek a forduló végeztével.
Bologna – Lazio 0-0 (0-0)
Helyszín: Stadio Renato Dall’Ara (Bologna), Vezette: F. Maresca
Gól: –
A 26. forduló eddigi eredményei és további programja:
Péntek:
Spezia – Inter 2-1
Szombat:
Empoli – Udinese 0-1
Napoli – Atalanta 2-0
Bologna – Lazio 0-0
Vasárnap:
12:30 Lecce – Torino (Tv: Sport 1)
15:00 Cremonese – Fiorentina (Tv: Sport 1)
15:00 Hellas Verona – Monza
18:00 AS Roma – Sassuolo (Tv: Sport 1)
20:45 Juventus – Sampdoria (Tv: Sport 1)
Hétfő:
20:45 AC Milan – Salernitana (Sport 1)
A bajnokság jelenlegi állása:
Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…
Jöhet az angol klub hivatalos bejelentése…
Ha nem lehet dönteni, a támadófutballt kell előnyben részesíteni…?
Hat nyeretlen meccs után győztek ismét…
Állítja, Laporta és Deco is támogatja
2025-ben érkezik Londonba
Magasabb szinten akar játszani a következő szezonban a támadó
Osztályozót kell játszania a bennmaradásért a nagy múltú együttesnek…
A Puskás Akadémia is felfért a dobogóra…
Egy pontra megközelítették a 3. helyezett Bolognát!
Ezüstérem a szezon végén…
A következő csapata a Bayern München lesz?
Bent maradt az Union Berlin, Marco Reus gólt szerzett hazai közönség előtt utolsó bajnoki mérkőzésén a Dortmund játékosaként…
Pár nappal ezelőtt nem tűnt úgy, hogy jön ez a fordulat!
Peter Bosz edzői karrierjében nagy lehetőség jött el 2017 nyarán, hiszen a Dortmund élére nevezték ki. Remek kezdés után megtört valami a csapatban, melyet már nem tudott visszafordítani, így idő előtt távoznia kellett. Később Leverkusenben és Lyonban is megfordult, ám ennél a két klubnál sem ért el komoly sikereket. Tavaly nyáron hazatért és a PSV Eindhoven kispadjára ült le….
Azonban a klub alkalmazásában marad…
2016 januárjában került a csapathoz!
Nagy az érdeklődés…
Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…