Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Véget ért a 2. fordulója is a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének! Nézzük, hogy az utolsó forduló előtt melyik kvartettben mi a helyzet…
Az A-jelű kvartettből egyérteműen kimagaslik Olaszország, amely már biztosan továbbjutott, már csak az a kérdés, hogy a csoport első vagy második helyén. Ebbe ugyanis Wales még beleszólhat, akik 4 pontot szereztek az első két kör alatt. A négyes másik két tagja, Svájc és Törökország a várakozások alatt teljesített eddig, most egymás ellen adhatnak maguknak még némi esélyt, hogy a harmadik helyen továbbjusson valamelyikük, de akár el is üthetik egymást ettől egy esetleges döntetlennel.
Az A-csoport utolsó mérkőzései:
06.20. 18:00 Olaszország – Wales
06.20. 18:00 Svájc – Törökország
A B- csoportban Belgium érvényesítette a papírformát, és az oroszok elleni sima, valamint a dánok elleni nehézkes győzelem után Finnország ellen zárják a csoportkört. Ebben a négyesben a két vereséggel kezdő dánoknak is van még esélyük a továbbjutásra, de ehhez mindenképp le kell győzniük Oroszországot, akik a finnek elleni sikerrel tudtak javítani a belgák elleni gyenge kezdés után.
A B-csoport utolsó mérkőzései:
06.21. 21:00 Finnország – Belgium
06.21. 21:00 Oroszország – Dánia
Hollandia már biztos csoportelsőként zár a C-csoportban, hiszen legyőzték Ukrajnát és Ausztriát is, így az is biztos, hogy az “Oranje” lesz az egyik résztvevője a budapesti rendezésű nyolcaddöntőnek. Az ukránok és az osztrák egymás ellen meccselhetik le, hogy ki zár a csoport 2. és 3. helyén. Jelenleg a gólarány miatt Yarmolenkoék vannak előnyösebb helyzetben, így Sabitzeréknek csak a győzelem lenne megfelelő eredmény, ha előrébb akarnak lépni. Egy döntetlennel viszont szinte biztos továbbjutnának a 3. pozícióból is. Az Észak-Macedón válogatott mind a két mérkőzésén szépen helytállt, ám már biztosan nem juthatnak tovább, így egy tét és teher nélküli találkozóval zárhatják a tornát a Frank de Boer legénysége ellen.
A C-csoport utolsó mérkőzései:
06.21. 18:00 Észak Macedónia – Hollandia
06.21. 18:00 Ukrajna – Ausztria
Folytassuk a D-jelű négyessel, ahol két kör után Csehország található a csoport élén Skócia legyőzésének és a horvátok elleni egy pontnak köszönhetően. Az angolok és a horvátok sem ütötték meg eddig a tornán azt a szintet, ami elvárható lenne tőlük, de Gareth Southgate tanítványai azért 4 egységet így is begyűjtöttek. A Horvátország-Skócia párharc esetében hasonló a helyzet, mint az A-csoportban: a győztes továbbjut, de egy esetleges remivel mindkettejük számára véget érhet a torna. Ebben a kvartettben a másik párharc is komoly téttel bír, hisz a csoportelsőségről dönthet az Anglia-Csehország összecsapás.
A D-csoport utolsó mérkőzései:
06.22. 21:00 Csehország – Anglia
06.22. 21:00 Horvátország – Skócia
Az E-csoport is még teljesen nyitottnak mondható, hiszen a lengyeleknek is van még esélyük a továbbjutásra, miután tegnap pontot szereztek Spanyolország ellen. Az ellen a Spanyolország ellen, amely 1996 óta először kezdte két döntetlennel a tornát. Luis Enrique tanítványai győzelmi kényszerben lépnek pályára az utolsó körben, de akár még a csoport első helye is meglehet számukra, ahogy akár ki is eshetnek a csoportkör végén. A legnehezebb helyzetben talán Szlovákia van, amely hiába kezdett egy győzelemmel, amennyiben a spanyoloktól is kikapnak, úgy semmi sem garantálja, hogy 3 ponttal tovább lehet jutni a csoportból, míg a svédek szinte “páholyból” várhatják az utolsó kört, mivel 4 pontjukkal szinte lehetetlen, hogy ne lennének ott a legjobb 16 között.
Az E-csoport utolsó mérkőzései:
06.23. 18:00 Svédország – Lengyelország
06.23. 18:00 Szlovákia – Spanyolország
És végül az F-jelű kvartett, az Eb halálcsoportja. Ebben a négyesben szerepel a magyar válogatott is, amely hatalmas bravúrral gólt és pontot szerzett a világbajnoki címvédő Franciaország ellen a budapesti közönség előtt. Így Gulácsi Péterék úgy utazhatnak Münchenbe, hogy egy Németország elleni győzelemmel a továbbjutást is kiharcolhatják. Persze ez nem lesz könnyű, hisz a németek tegnap a portugálok ellen megmutatták, hogy mire képesek. A franciák számára nem jött jól ez a pontvesztés, főleg úgy, hogy az utolsó körben az életéért küzdő Portugáliával mérkőznek meg… Az utolsó körben tehát megismétlődik a 2016-os Eb finálé, amely ezúttal a csoportból való továbbjutásról dönthet.
Az F-csoport utolsó mérkőzései:
06.23. 21:00 Németország – Magyarország
06.23. 21:00 Portugália – Franciaország
Az Eb góllövőlistája:
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…
Két pontra megközelítették a bennmaradást érő 17. helyet Davide Ballardiniék!