La Liga: kétgólos hátrányból fordított a Valencia a városi derbin – videóval
Jól kezdett a Levante, de nem bírták a végéig
Jól kezdett a Levante, de nem bírták a végéig
A Mallorcát fogadja a katalán gárda ma este
A katalán gárda továbbra is a kiesőzónában maradt
Leszakadhat az élmezőnytől a fővárosi klub
A középpályás most Mourinhót utasította vissza
A Sportdöntőbíróság elfogadta az angol klub fellebbezését
Lucas Vázquez is stílusosan súlyzókat kapott…
A Real Madrid hivatalos közleményben erősítette meg, hogy súlyosabb a játékos sérülése
Szinte biztos, hogy kihagyja az El Clásicót
A belga szélső mankóval érkezett a csapat karácsonyi vacsorájára
Mourinho vereségbe futott bele volt csapata ellen
Inkább oda ment, ahol díjazták is…
A hírek szerint egy másik csapat megkeresésére vár
Nem játszott könnyű mérkőzést egyik fél sem
Pedig kétszer is vezetett a magyar csapat