Király-kupa: hiába az elképesztő Real Madrid fölény, a Barcelona nyerte az elődöntő első mérkőzését egy öngóllal – videóval
Volt, hogy tíz emberrel védekezett a Barcelona, de sikeresen, mert a királyi gárda nem tudott betalálni
Volt, hogy tíz emberrel védekezett a Barcelona, de sikeresen, mert a királyi gárda nem tudott betalálni
Nem túl biztató üzenetet küldött a La Liga-elnök a katalán gárdának
Azt szeretnék, hogy minőségi játékpercekhez jusson
Fordulatos és izgalmas mérkőzések zárták a fordulót
Kevesli a játékpercet, amit kap
Március 10-től nézhető az Apple TV+-on
Nem meglepő egy mesternégyes és egy mesterhármas után
A Real Madrid szurkolók egy része nem tudta megemészteni az osztrák játékos szavazatát…
Kiosztották még a Puskás-díjat, a Fair-play díjat, illetve a tavalyi év álomcsapatát is összerakták
A lengyel focista nagyon meghatódott a díj átvételekor
Távozó hátvédjüket pótolnák a játékossal
Elmondta, hogy lát-e közös jövőt a belga támadóval
Még kérdéses, tervez-e vele a nyártól a katalán gárda
Meg vannak elégedve a teljesítményével
Nem nehezítették meg a bergamóiak a milánóiak dolgát
Végül két gólt kapott, de több szép védést is bemutatott
Nemes gesztus egy borzalmas esemény után
Mindezt azért, mert dühös volt, amiért a Manchester United elleni odavágón lecserélték
Vajon meddig maradhat a kispadon?
A MOL Fehérvár edzője kendőzetlenül beszélt csapata helyzetéről
Szándékosan rúgott oda a portugál
Pedig az utolsó 20 percet emberhátrányban kellett lejátszania a listavezetőnek