edzőkérdés
Simone Inzaghi: „Nem érdekel, ha kifütyültök vagy megtapsoltok, mindent elfogadok”
Érzelmes nyílt levélben búcsúzott a Lazio szurkolóitól…
Serie A: kinevezték a Sassuolo új edzőjét – HIVATALOS
Bajnok tréner helyettesíti a Sahtarhoz távozó elődöt…
Rudi Garcia a Premier League-ben kaphat vezetőedzői állást – sajtóhír
Azonban nem ő az egyetlen kiszemelt az angol gárda kispadjára.
Edzősors: három hónap után felbontották Burgos szerződését – HIVATALOS
Az első kaland nem vált be Simeone korábbi segédjének…
Edzősors: Filippo Inzaghi ismét a másodosztályba készül – sajtóhír
Nem sikerült bennmaradni előző csapatával…
Hosszabbított vezetőedzőjével a Chelsea – Hivatalos
Legalább további három évig irányíthatja a német szakember a londoni alakulatot, ha minden jól megy.
Pochettino tájékoztatta döntéséről a PSG csapatát – sajtóhír
Mindössze fél éve áll a klub szolgálatában…
Real Madrid: a csapat korábbi edzője lehet Zidane utódja – sajtóhír
Akár órákon belül bejelenthetik…
Átigazolási körkép – A nap legfontosabb hírei – Május 30.
Cristiano Ronaldo párja elárulta, hogy kedvese hol folytatja pályafutását, Pochettino máris távozhat a PSG-től.