El: a Fradinál úgy gondolják, kiegyenlített, de mégis erős csoportba kerültek
Emellett pedig tavasszal is folytatni szeretnék Európában
Emellett pedig tavasszal is folytatni szeretnék Európában
90 perc az életünkből, amit már nem kapunk vissza. De legalább megvan a továbbjutás.
Becsületből sikerült megnyerni a helyosztót…
Úgy tűnik, a Shamrock Rovers még az NB I-ben is a kiesés ellen harcolna – nem volt kérdés, hogy nyer-e a Fradi.
Mivel eddig kissé ingadozó volt a teljesítményük
Lényegében elismerte, hogy alulteljesített a Ferencváros…
Megint nem lépnek pályára a nemzetközi párharc két meccse közt…
A szurkolóknak hamarabb kell majd érkezniük a stadionban
Egy nyerhető meccset veszített el csúnyán, így legjobb esetben is csak az Európa-ligában folytathatja a Fradi.
Bizakodva várják a visszavágót…
Nem tétlenkedtek a hétvégén…
Az UEFA lecsapott a Slovan elleni selejtezők után…
Kétszer tagja volt a horvát felnőtt válogatottnak is!
Teljesíthető feladat következhet…?
Hogy látod a főtáblás esélyeket?