
magyar


NL: Gulácsi és Szoboszlai nélkül is pontot szerzett Oroszországban a Rossi-csapat
Az első félidőben méltó ellenfelei voltunk az oroszoknak, a másodikban pedig néhány hibát leszámítva jól védekeztünk.



El: az utolsó akadályt már nem tudta sikerrel venni a Fehérvár – videóval
Pedig Nikolic korai góljával még a Vidi vezetett.





Átigazolási körkép – A nap legfontosabb hírei – Szeptember 22.
Az Inter szerződtette Arturo Vidalt, Morata visszatér korábbi együtteséhez!
NB I: a hajrában győzte le a Puskás Akadémiát a Fehérvár – eredmények
A Mezőkövesd otthon, a Honvéd idegenben tudott nyerni.
Horvát bajnokság: rangadón aratott győzelemmel hangolt a Fradi elleni BL-selejtezőre a Dinamo – eredmények
Kleinheisler csapata nyerni tudott, Gyurcsóék kikaptak.
Újabb olasz topklubok érdeklődnek Szoboszlaiért – sajtóhír
Hiába jelentette be a játékos, hogy idén nem igazol el
NL: nagyot küzdött a magyar válogatott, de így is kikapott Oroszországtól – videóval
Kár a bekapott gólokért…
Nemzetek Ligája: holnaptól egy hétig a válogatottaké a főszerep – program
Összesen 54 mérkőzést játszanak a csapatok
Lesheted: ezeket a mérkőzéseket adja ma a tv
Arsenal-Liverpool rangadóval indul az angol futballidény.