Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vége a böjtnek, indul az NB1! – beharangozó

Ma kezdődik az NB1-es szezon 2014-2015-s szezonja, ahol a nyitómeccsen az újonc Nyíregyháza fogadja a bajnok Debrecent. A másik újonc Dunaújváros a tavaly gyengén szereplő Honvéd otthonába látogat, az ezüstérmes Győr Pakson vendégeskedik, a bronzérmes Ferencváros Kecskemétre utazik, a forduló legjobb mérkőzésének a Haladás – Újpest összecsapás ígérkezik.


Nyíregyháza – DVSC: A Spartacus legutóbb a 2009-2010-s kiírásban szerepelt az NB1-ben, abban a szezonban mind a két alkalommal kikaptak a Lokitól (idegenben 3-1-re, otthon 3-0-ra). Tavaly mind a Ligakupában, mind a Magyar Kupában találkoztak a csapatok, ezeket kivétel nélkül a Debrecen nyerte. A vendégeknek nem lesz egyszerű dolguk, hiszen a mai találkozót követően jövő hét kedden a Bate Boriszovval is játszanak a BL selejtezőben. A DVSC-nek jó esélye lehet a bajnoki cím megvédésére, a keret nem gyengült, sőt a Ferencvárostól sikerült megszerezniük a több poszton is bevethető Jovanovicot. A Nyíregyháza Szécsi Márkkal (DVSC), Koller Krisztiánnal (PMFC), valamint Lázár Bencével (Újpest) erősítette meg a támadósorát, a középpályán pedig Spitzmüller István (DVSC), valamint Mohamadou Abdouraman (DVTK) jelenthet komoly erősítést. Hármas győzelmi szériával zárták az NB2-s szezont, érdekes lehet, hogy képesek e ezt a formát az NB1-be is átmenteni.

Honvéd – Dunaújváros: A másik újonc a tavaly gyengén szereplő Honvéd otthonába látogat, a két csapat utoljára a 2002-2003-s kiírásban találkozott egymással. A hazaiak az utolsó fordulóban megverték a bajnok Debrecent, így sikerült egy 8 meccses vereségi sorozatot megszakítaniuk, de hazai pályán még várat magára az átoktörés, mivel a legutóbbi 4 hazai találkozójukat elvesztették, ráadásul pályaválasztóként 351 perce nem szereztek gólt. Igazolás terén a legnagyobb név Pietro Vierchowod, a világbajnok, Bajnokok Ligája- és KEK-győztes olasz klasszis ezúttal edzőként bizonyíthat Kispesten. A Dunaújváros 2003-s kiesése előtt remekül szerepelt, 2002-ben negyedik, 2001-ben második, még 2000-ben bajnoki címet ünnepeltek.

Videoton – Pápa: A tavalyi szériákat nézve a székesfehérváriak a találkozó egyértelmű esélyese, hiszen hetes veretlenségi sorozattal zárták a szezont, ráadásul a hazai mérlegük is kiemelkedő volt (9-2-4). Ezzel szemben a Pápa elég gyengén szerepelt idegenben, az utolsó 11 vendégszereplésük során egyszer sem győztek, az utolsó fordulóban legyőzték az Újpestet, de előtte egy ötös vereségi szériában voltak. A Vidinél a segédedzőt, Joan Carrillot nevezték ki vezetőedzőnek, aki 7 légióst is elküldött, helyükre pedig csak kettő érkezett, a marokkói Sakla, illetve a horvát Trebotic. Pápán nagy volt a népvándorlás, a másodosztályból 4 játékost is szerződtettek, de a távozók névsora sem rövid: Lazar Arsic, Georges Griffiths, Goran Maric, Németh Milán, Présinger Ádám vagy Youssef Sekour is sokat játszott az előző évadban.

Pécs – MTK: Ez az összecsapás a testvérek párharcáról is szólhat majd, hiszen Pölöskey Péter a PMFC színeiben, még testvére Zsolt az MTK-nál rúgja a bőrt. Mindkét csapat elégedett lehet tavalyi szereplésével, a hazaiak tavaly egy szép kis rekordot állítottak fel, zsinórban 20 mérkőzésen lőttek gólt, otthon 10-s veretlenségi sorozatban vannak. Az MTK jól hajrázott, utolsó 5 bajnokiját megnyerte, viszont Pécsett nem éppen szeretnek játszani, 2014-ben 1-0-ra, még 2013-ban 2-1-re kaptak ki, utoljára 2006-ban hozták el a 3 pontot Pécsről. Az MTK-nál három nevet kell kiemelni igazolás terén: a szenegáli támadó középpályás, Khaly Iyane Thiam, illetve Halmai Ramón mellett visszatért a Haladástól az egykori MTK-nevelés, Hrepka Ádám is. A Pécsnél nagy érkezőnek Heffler Norbert számít, még a nagy távozó a gól érzékeny Koller Krisztián.

Forrás: pilishirek.hu

Haladás – Újpest: A Haladás amilyen jól szerepelt otthon annyira fogyott el a végére, az utolsó két meccsüket elvesztették a Rohonci úton, ráadásul ezeken gólt sem szereztek. Ennek ellenére az Újpest ellen szeretnek játszani, tavaly 2-0-ra, előtte pedig 1-0-ra győztek a lila-fehérek ellen. Még talán az újpesti szurkolók sem értik saját csapatukat, ugyan sikerült két kupát is begyűjteniük (Magyar Kupa, Szuperkupa), ennek ellenére az NB1-ben csupán a 13. helyen végeztek, utolsó 9 találkozójuk mérlege: 1 győzelem, 1 döntetlen, 7 vereség, ki érti ezt? Nem csak a szezonban, de játékos mozgás terén is nagy volt a kavarodás a liláknál, 12 légióstól megváltak, helyükre 4 külföldi érkezett, magyar oldalról Nagy Gábor (Haladás), Forró Gyula (Kecskemét), illetve Vadász Viktor (DVTK) költözött a Szusza Ferenc Stadionba. A Halitól a távozók névsora igen erős: Bosnjak Predrag (Ferencváros), Hrepka Ádám (MTK), Nagy I. Gábor (Újpest), Simon Ádám (Videoton) és Tóth Péter (Pinkafeld).

Forrás: xlsport.hu

Kecskemét – Ferencváros: A KTE utolsó két mérkőzését elbukta, de hazai pályán egy szép 8 meccses veretlenségi szériát futballoztak össze, ennek a Fradi is áldozata volt, az a mérkőzés 0-0-ra végződött. Ez a találkozó nagy indulópontja volt az FTC-nek, amely az ezt követő 9 mérkőzését kivétel nélkül megnyerte, ennek köszönhetően elérve a dobogó utolsó fokát és kiharcolva az EL szereplést, amiből sajnos éppen tegnap búcsúztak a horvát Rijeka ellen, ráadásul kettős vereséggel. Kecskeméten túl sok mozgás nem történt, a szlovák kapus, a Videotontól kölcsönkapott Tomás Tujvel mellett a szerb Stojan Pilipovic (OFK Beograd) az új ember. A zöld-fehéreknél szokás szerint nagy volt a mozgás, a szurkolók nagy bánatára távozott Leonardo, illetve lassan Besic is elhagyja a klubot, valószínűleg az Everton kedvéért. Az érkezők listáját egyértelműen Gerával kell kezdeni, bár azért tőle sem szabad megváltást várni, mellé érkezett még Emir Dilaver, Tomislav Havojic, Stjepan Kukuruzovic és Michal Nalepa, illetve a német Benjamin Lauth is.

Diósgyőr – Puskás Akadémia: A DVTK előnyben lehet, hiszen nem ez lesz az első tétmérkőzésük, mivel az EL-ben már 4 találkozót is megvívtak, az FTC, Győr, DVTK trióból már csak ők vannak életben. A miskolciak is egy szép szériát tudhattak magukénak az előző kiírásban, ősszel 7 bajnokin, tehát 670 percen keresztül nem kaptak gólt. A PAFC megnyerte utolsó találkozóját, de előtte 7 meccsen át képtelenek voltak győzni, ráadásul a hétből 6 összecsapáson alul is maradtak. A Puskás legnagyobb szerzeménye pont mostani ellenfelüktől érkezett Gohér Gergő személyében, mellé a szerb utánpótlás-válogatott kapus, Branislav Danilovic, valamint Harsányi Zoltán (Mezőkövesd) csatlakozott. A vendégeknél nagy volt a jövés-menés, íme az érkezők sora: Drazen Okuka (Kaposvár), Antal Botond (Kaposvár), Bognár István (Mezőkövesd), Bori Gábor (Paks), Németh Milán (Pápa) és Takács Tamás (Szigetszentmiklós). A legnagyobb veszteség egyértelműen Futács Márkó, de mellette elvesztették még Mohamadou Abdouramant (Nyíregyháza), Gohér Gergőt (Puskás Akadémiát), Vadász Viktort (Újpest) is.

Forrás: hatharom.com

Paks – Győr: Sokáig úgy nézett ki, hogy a Paks lesz az egyik NB1-s távozó, de a szezon végére összeszedték magukat, és az utolsó 5 meccsükből négyet megnyertek, csak a Fraditól kaptak ki az utolsó fordulóban, pályaválasztóként 300 perce nem kaptak gólt. Horváth Ferenc télen érkezett Győrbe, ahol egy 11 meccses veretlenségi sorozatot hozott össze együttese, ráadásul ebben volt egy 7 találkozóból álló győzelmi széria is. Az éppen Paksról érkező vezetőedző, új csapatával 2-1-ra győzni tudott Pakson. A Ferencvároshoz hasonlóan a Győr is búcsúzott az EL-től, a Göteborg ellen 3-1-s összesítéssel estek ki. Pakson a legnagyobb erősítés az a Tamási Zsolt lehet, akit hosszú évek olaszországi légióskodása egészen a Parma kispadjáig vitt. A távozók listája ugyanakkor hosszabb, a gólkirály Simon Attila az osztrák Wolfsberger AC-t választotta, Éger László visszavonult, de elment Bori Gábor (DVTK), Nagy Olivér (Haladás) és Heffler Norbert (Pécs) is. Az ETO-nál Rafael Burgos, Vladimir Djordjevic, Mihai Nicorec és Patrick Mevoungou távozott, a legnagyobb veszteség azonban az a Kalmár Zsolt, aki a német másodosztályba frissen feljutott Leipzigben fog futballozni. Érkezők között szerepel a hamburgi Stieber Zoltán öccse, András, illetve a 44-szeres válogatott Priskin Tamás, aki korábban 2003-2006 között játszott már a Győrnél.

Az 1. forduló párosításai:
2014. július 25., péntek
19:00 Nyíregyháza – Debrecen – tv: Sport1
Nyíregyháza Városi Stadion, vezeti: Kassai Viktor

2014. július 26., szombat
16:30 Honvéd – Dunaújváros – tv: Duna TV
Bozsik József Stadion, vezeti: Farkas Ádám

2014. július 26., szombat
18:30 Videoton – Pápa – tv: Sport1
Sóstói Stadion, vezeti: Vad II. István

2014. július. 26., szombat
18:30 Pécs – MTK – tv:
PMFC Stadion, vezeti: Németh Ádám

2014. július 26., szombat
20:30 Haladás – Újpest – tv: Sport1
Szombathelyi Haladás Stadion, vezeti: Solymosi Péter

2014. július 27., vasárnap
16:30 Kecskemét – Ferencváros – tv: Duna TV
Széktói Stadion, vezeti: Iványi Zoltán

2014. július 27., vasárnap
18:30 Diósgyőr – Puskás Akadémia – tv: Sport2
DVTK Stadion, vezeti: Bognár Tamás

2014. július 27., vasárnap
20:30 Paks – Győr – tv: Sport2
Paksi Stadion, vezeti: Erdős József

Pék Márk