Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nélkülözöttek a Bundesligában

A Bild Sport összegyűjtötte annak a 32 Bundesliga sztárjátékosnak a nevét, akik ebben a szezonban a 11 forduló során egyetlen játékpercnyi lehetőséget sem kaptak edzőjüktől. Lássuk tehát a neveket.

Több nagy név nélkülözésével telt el 11 forduló (forrás: sportbild.bild.de)

Thiago Alcantara – FC Bayern München
A 23 éves spanyol válogatott középpályás 2013 óta tagja a bajor klubcsapatnak. A 2013/14-es Bundesliga szezonban 16 mérkőzésen léphetett pályára és 2 gólt szerzett. Technikás, tehetséges játékosról van szó, de sérülései miatt eddig még nem igazán tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Az idei év májusa óta küszködik térdsérülésekkel, operációra is sor került térdszalagszakadása miatt. Várhatóan december közepére épül fel.

Jefferson Farfan – Schalke 04

A perui támadót nem kell bemutatni a Bundesliga szerelmeseinek. Térdsérülése miatt legkorábban decemberben tudhatja soraiban a Schalke a 30 éves, 63-szoros válogatott labdarúgót.

Filip DaemsBorussia Mönchengladbach
A belga játékos 2005 óta tagja a klubnak. A veterán (36 éves) védő 206 meccsen lépett pályára a Borussiában és ezalatt 13 gólt szerzett. Az idei szezonban nemcsak a Bundesligában nem kapott egy percnyi lehetőséget sem a bizonyításra, de még a Német Kupában és az Európa Ligában sem léphetett pályára. Ennek oka pedig nagy eséllyel nem más, mint a Mönchengladbachnál alkalmazott rotációs folyamat, aminek köszönhetően bizonytalanná válhat Daems jövője a klubjánál.

Jakub BlaszczykowskiBorussia Dortmund
10 hónapja szenvedett el keresztszalag-szakadást (LCA) a lengyel válogatottban. A 28 éves középpályás 2007 óta a Dortmund játékosa, és ezidáig  még sosem kellett ilyen hosszú időszakot kihagynia.

Maximilian BeisterHamburger SV
A 24 éves német támadó térdét kétszer is meg kellett operálni, szintén keresztszalag-szakadás miatt. A kikötővárosi csapat színeiben eddig 39 mérkőzésen szerepelhetett a Bundesligában és ezalatt 8 gólt szerzett, valamint 6 gólpasszt osztott ki.

Salif SanéHannover 96
A szenegáli válogatott hátvéd nem a sérültek névsorát gyarapítja. Őt fegyelmi problémák miatt száműzték a Hannover második csapatába. Ráadásul még az is kérdéses, hogy a 24 éves játékos a fegyelmetlensége miatt szerepelhet-e még a szenegáli válogatottban.

Javi MartinezFC Bayern München
Szintén nagy igazolásnak számított a bajor klubnál, de több sérülés is nehezítette a helyzetét a Bundesligában.A spanyol legutóbb augusztusban keresztszalag-szakadást szenvedett, emiatt legkorábban február közepén állhat újra a müncheniek rendelkezésére.

Fabien GieferSchalke 04
A 24 esztendős kapus idén júliusban érkezett a gelsenkircheniekhez. Viszont még egy meccsen sem volt lehetősége bizonyítani. Nem sérült, szóval a lehetőség adott lenne a szerepeltetésére, de nem valószínű, hogy ki tudja szorítani Ralf Fährmannt a kapuból. Érdekesség, hogy korábban egy gólpasszt is jegyzett Giefer még a másodosztályban, a Fortuna Düsseldorf kapusaként.
Patrick Helmes – 1. FC Köln
A Kölnben eddig 27 meccsen 12 gólt szerző csatár már 30 éves, és talán a 2014/15-ös szezonban nem is lesz lehetősége pályára lépni. A német támadó július 31-én sérült meg, ízületi porc károsodás miatt nem tud játszani.

Mohammed AbdellaoueVfB Stuttgart
A 32-szeres norvég válogatott csatár szintén porcsérülés miatt nem vethető be július óta, és még nem épült fel teljes egészében. De már hamarosan számítani lehet a visszatérésére.

Thorben MarxBorussia Mönchengladbach
Achilles-ínszalag sérüléséből vélhetően rövid időn belül felépül, de nem lehet tudni, számít-e a vezetés a 33 éves védekező középpályásra.
Nuri SahinBorussia Dortmund
Meghatározó játékosa a sárga-feketéknek és a török válogatottnak. Szerződése 2018-ig köti klubjához. Térdsérülése miatt műtéten is át kellett esnie, de már lassacskán visszatérhet a pályára. A többi már “csak” Jürgen Klopp döntésén múlik.
FelipeVfL Wolsfburg
Idén nyáron kapott stroke-ot a 27 éves brazil hátvéd. Visszatérésének időpontját még nem lehet tudni. Még a Wolfsburg csapatának mezében nem léphetett pályára, de felépülését követően szerződése értelmében 2015 nyaráig bizonyíthat a klub vezetőségének.
Bastian Schweinsteiger –  FC Bayern München
A világbajnok német csapat egyik nagy hőse volt nyáron. Patella-ín sérülés miatt nem léphetett még pályára az eddigi 11 forduló során. A csapatnál remélik mielőbbi felépülését. Valószínűleg hamarosan már újra ott lehet a pályán a középpályás, aki 2002 óta erősíti a bajor klubcsapatot. Azóta 322 Bundesliga meccsen játszott, 40 gólt szerzett és 66 gólpasszt adott társainak.
Patrick OchsVfL Wolfsburg
A mostani szezonban rendkívül jól szereplő klub jobbhátvédje nem vehette ki részét a részsikerekből. Bal térdében szakadt el az ínszalag még a nyáron. Visszatérésének időpontja kérdéses.

Philipp BargfredeWerder Bremen
A 25 esztendős védekező középpályásra azért nem számíthat klubja, mert térdsérülése miatt májusban meg kellett őt operálni. Visszatérésére még nála is várni kell.

Sebastian Mielitz – SC Freiburg
Roman Bürki érkezésével Mielitz nem szerezhette meg az első számú kapus státuszt klubjánál. A 25 éves német kapusnak – aki korábban a Werderből érkezett – jelen állás szerint nincs sok esélye leváltani svájci klubbéli vetélytársát.

Timo HildebrandEintracht Frankfurt
A korábban szebb napokat megélt veterán hálóőr a Schalkét erősítette még a tavalyi szezonban, majd klub nélkülivé vált és szeptemberben igazolt Frankfurtba. Korábban lumbágó miatt volt bevethetetlen, de decemberig várhatóan még december elejéig semmiképp sem állhat csapata rendelkezésére.
Daniel GinczekVfB Stuttgart
Keresztszalag-szakadása és annak következményei miatt még várat magára a stuttgarti debütálása. A 23 éves német futballista posztját tekintve csatár. Júliusban került a Stuttgarthoz a Nürnbergtől. Előző klubjában 17 bajnokin szerepelhetett és 3-szor sikerült bevennie ezalatt az ellenfelek kapuit, valamint ugyanennyi gólpasszt is kiosztott.
Jan RosenthalEintracht Frankfurt
Jól cseng a neve a német bajnokságban a 28 esztendős támadó középpályásnak, aki 2013 július elseje óta tartozik jelenlegi klubjához. Betegsége után már hamarosan számítani lehet a visszatérésére.
Oliver KirchBorussia Dortmund
Izomszalag-szakadást szenvedett még augusztusban, azóta nem lehetett őt bevetni bajnokin. A 32 éves védekező középpályás azonban nagy valószínűséggel belátható időn belül újra pályára léphet a Dortmund csapatában.
Slobodan RajkovicHamburger SV
Kereszt-és belső ínszalag-szakadás miatt esett ki a játékból. A 25 esztendős szerb hátvéd még talán a téli szünet előtt játékra jelentkezhet. 2011 óta tagja a Hamburgi Sport Egyesületnek. A Hamburg soraiban 31 mérkőzésen szerepelhetett és ezalatt egyszer volt eredményes.
Jan MoravekFC Augsburg
Augusztusban elszenvedett keresztszalag-szakadása miatt nem szerepelhetett még eddig ebben a szezonban. A 25 éves cseh válogatott védekező középpályás feltehetően januárra épül fel.
Alexander Baumjohann – Hertha BSC
Szintén augusztusban szenvedett keresztszalag-szakadást a Hertha német támadó középpályása. Felépülésére csak jövőre lehet számítani.
Thomas Bröker1. FC Köln
Hátproblémái miatt talán már az egész szezont ki kell hagynia. A német csatár 2012 óta tagja a kölni együttesnek. Azóta 34 bajnokin mindössze 2 gólt szerzett a 29 éves csatár.
Martin AmedickPaderborn
A Bundesliga első osztályában újonc csapat 32 éves hátvédjére nem szántak eddig meghatározó szerepet klubjában. A korábban Dortmundban és az 1. FC Kaiserslauterben is játszó tapasztalt futballista már nem számít alapembernek. 2013 júliusa óta tagja az akkor még másodosztályú Paderbornnak, de mindössze azóta csak 7-szer léphetett pályára bajnoki mérkőzéseken.
Mitchell WeiserFC Bayern München
Tehetséges német fiatalról (20) van szó, de a Bayern színeiben eddig 3 mérkőzésen szereplő szélső júliusban szenvedett bokasérülést. Visszatérésének időpontja még bizonytalan.
Kevin AkpogumaHoffenheim
Az U20-as német labdarúgó-válogatott hátvéd 2013 nyara óta kerettag a Hoffenheimnél. Azonban nem jött meg az áttörés, nem sikerült beverekednie magát a kezdőcsapatba, de amióta jelenlegi klubjának tagja, még csak csereként sem léphetett pályára.
Dominik ReinhardtFC Augsburg
Sajnos elég gyakran küzd sérüléssel a 29 éves német hátvéd. Szeptember óta Achilles-ínszalag problémákkal kell szembesülnie. Az eddig sérülések bénította karrierjét remélhetőleg a jövőben zökkenőmentesen folytathatja, bár erre igencsak kicsi az esély.
Koen CasteelsHoffenheim
Posztját tekintve kapus. A Hoffenheimnél nem tudta kiszorítani az első számú hálóőrt (Oliver Baumann), ráadásul az sem segíti őt célja elérésében, hogy áprilisban eltört a lába. 2011 augusztusa óta 39 bajnokin állhatott a Hoffenheim kapujában a még most is csak 22 esztendős játékos. Szeptember óta próbálja magát olyan állapotba hozni, hogy a lábtörése után újra bevethető legyen klubjában.
Karim HagguiVfB Stuttgart
A tapasztalt tunézia hátvéd 2013 szeptembere óta tagja a Stuttgartnak. Nem igazán számítanak a 30 éves védőre, amit az is mutat, hogy több, mint 1 év alatt csak 6 bajnokin szerepelt a VfB-ben, viszont ennyi is elég volt ahhoz, hogy sikerüljön egyszer betalálnia az ellenfél kapujába. A 2010/11-es szezon óta nem volt sérült.
Tolga CigerciHertha BSC
Lábműtéten kellett átesnie júliusban elszenvedett lábujj sérülése miatt, ami hátravetette a középpályás biztatóan induló Bundesliga karrierjét. A 22 éves török játékosnak a felépülését követően még valószínűleg lesz bőven alkalma bizonyítani tehetségét. Mióta a Herthában játszik (2013 szeptembere), 19 mérkőzésen rúghatott labdába (1 gól, 3 gólpassz).

Látható tehát, hogy sztárjátékosok sorát nélkülözi klubjuk a Bundesligában. Egyeseket sérülés miatt kell hanyagolniuk az edzőknek, mások pedig játékra készen várták az eddigi fordulókat, mégsem kaptak egy percnyi lehetőséget sem. Fog változni a kép a bevethető játékosok helyzetét tekintve a  12. fordulóra? A válaszokig már nem kell sokat várnunk.

Nagy Dávid