Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Több mint 100 ezer néző a főcsoportdöntőkön! – videóval

Szerdára virradóra rendezték a tengerentúlon az MLS 2016-os kiívásának főcsoportdöntőit, illetve azok odavágóit. Hatalmas érdeklődés övezte a nyugati és a keleti találkozót is, a két mérkőzésre több mint 100 ezer néző látogatott ki, igazi futballünnep volt Seattle és Montreal városában. Egyik párharc sem dőlt el, a szurkolók kiváló és fordulatos párharcokat láthattak. A visszavágókat egy hét múlva rendezik, a párharcok győztesei pedig megmérkőzhetnek majd a bajnoki címért.

123466576

A sírból jött vissza a Toronto…

Már a mérkőzés előtti napon bejelentették, hogy minden jegy elkelt, az Impact nem hazai pályán, hanem Montreal legnagyobb stadionjában fogadta ellenfelét. A Giovincoval a soraiban felálló Torontót sokként érte a mérkőzés kezdése, a Drogbát a kispadon kezdető hazaiak ugyanis gyorsan kétgólos előnyre tettek szert, majd ezt a fordulást követően tovább növelték. A vendégek azonban nem omlottak össze, s megmentették a párharcot annyira, hogy hazai környezetben a visszavágón esélyesként léphessenek pályára két idegenben lőtt góllal a zsebben. Giovinco előkészített, Altidor pedig szépített, majd Bradley is beköszönt. Egészen kiváló visszavágóra van kilátás a két kanadai csapat között.

Montreal Impact – Toronto FC 3-2 (2-0)
Helyszín: Montreal Olympic Stadium – 61004 néző
G: Oduro (10.), Mancosu (12.), Oyongo (53.) ill. Altidore (68.), Bradley (73.)

Előnyben a Seattle…

Seattle Sounders – Colorado Rapids 2-1 (1-1)
Helyszín: CenturyLink Field – 42774 néző
G: Morris (19.), Lodeiro (61.) ill. Doyle (13.)

Doyle szűk negyedóra elteltével csendre intette a több mint 40 ezer hazai szurkolót, akiknek azonban nem kellett sokat várni az egyenlítésre. A Sounders több helyzetet kialakítva, végül egy büntetővel fordított, ám az idegenben lőtt góllal jelenleg a Rapids számára áll a zászló. Meglátjuk egy hét múlva, hogy mit hoz a visszavágó…