Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ranocchia a Premier League-ben köthet ki! – sajtóhír

A Calciomercato információi szerint két angol együttes is érdeklődik az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale színeiben futballozó Andrea Ranocchia iránt. 

Andrea-Ranocchia-Inter1

A Watford és a West Ham United is szívesen a soraiban tudná a 28 esztendős olasz válogatott középhátvédet, aki az elmúlt egy évben a háttérbe szorult jelenlegi csapatában. Az Interhez még 2019 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 5 millió euróra becsüli az átigazolási értékét. 

Andrea Ranocchia 2011 januárjába került az Internazionale kötelékébe, mivel a Genoában rendkívül jól teljesített a szezon első felében. Eleinte a padról figyelhette társait, majd idővel a védelem oszlopos tagja lett. Ebből kifolyólag nagy meglepetésre a következő idényben alig-alig kapott lehetőséget. A 2012/2013-as kiírástól viszont újra alapemberré vált, majd a 2014/2015-ös szezonban pedig csapatkapitánynak is megválasztották. Miranda és Murillo érkezésének köszönhetően a 2015/2016-os idény folyamán ismét a padra került, amikor pályára is lépett, akkor általában csak csereként. A kiírás második felét a Sampdoriánál töltötte kölcsönben, ahol természetesen maximálisan számítottak rá. Jelenlegi állomáshelyén eddig minden frontot egybe véve 175 mérkőzésen kapott lehetőséget.