Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL: Rangadók sora a legjobb 16 között! – előzetes

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntői már javában zajlottak a múlt héten is, ezúttal pedig az Európa Liga küzdelmei is a legjobb 16 csapattal folytatódnak. Lesz német, és belga rangadó, de ütősnek ígérkező Lyon – AS Roma párharc, ezen felül pedig természetesen pályán lesz a Manchester United is!

43

UEFA Európa Liga, nyolcaddöntő, odavágók

19:00 APOEL – Anderlecht (Digi Sport 2)

A ciprusi klub a legjobb 32 között nem kis teljesítményt vitt véghez azzal, hogy kiejtette a spanyol Athletic Bilbao csapatát. Ezúttal az APOEL ellenfele a brüsszeli Anderlecht lesz. A belga fővárosi együttes drámai végjátékban jutott tovább a szentpétervári Zenit otthonában. Az orosz együttes a visszavágón 3-0-ra vezetett a legjobb 32 mezőnyében, majd a hajrában az Anderlecht betalált, ezzel pedig összesítésben Juhász Roland korábbi klubja került a nyolcaddöntőbe.

19:00 FC København – Ajax (Digi Sport 1)

Szintén két ország fővárosának klubjai mérkőznek meg ma este Koppenhágában, ahol a hazai klub az amszterdami Ajaxot fogadja. Mindkét csapat összességében egy góllal tudta felülmúlni előző körös ellenfelét – a dánok a Ludogorets ellen nyertek 2-1-re, a másik meccsen pedig 0-0 lett, ahogy az Ajax találkozója is gól nélkül ért véget Varsóban, míg Amszterdamban a holland klub nyert 1-0-ra a Legia, vagyis Nikolics korábbi alakulata ellen.

19:00 FK Rostov – Manchester United (RTL II)

Az orosz Rostov lesz a Vörös Ördögök házigazdája a nyolcaddöntő odavágóján. Nem éppen kellemes körülmények között léphetnek pályára a klubok ma este, ám ez talán a United számára lehet szokatlanabb. A Rostov az előző körben 5-1-es összesítéssel focizta le a csoportkörben remeklő Sparta Praha együttesét, míg a manchesteri gárda a St. Etienne ellen még csak gólt sem kapott, összesen pedig négyet lóvé masírozott be a legjobb 16 közé. Természetesen ma is Ibráék a meccs esélyei, ám az orosz csapatok ellen sosem lehet biztosra menni.

21:05 Celta Vigo – Kuban Krasnodar

Vigóban a mai este folyamán szintén orosz klub fog pályára lépni. A Celta talán valamelyest meglepő az előző fordulóban az ukrán Shakhtart ejtette ki, míg a Krasnodar a Fener ellen egy győzelemmel, és egy döntetlennel jutott el idáig. Izgalmas meccsre van kilátás, amelynek talán nincs is igazi favoritja.

21:05 Gent – Genk

Két belga, s egyben hasonló hangzású névvel bíró együttes is összecsap ma egymással. A belga rangadón esélyesebb a hazai Gent, amely az előző körben meglepetésre a Tottenhamen jutott túl, miközben a Genk a román Astra ellen vívta ki nyolcaddöntős szereplését.

21:05 Lyon – AS Roma (Digi Sport 1)

A nyolcaddöntős párharcok egyik, ha nem a legnagyobb rangadójára kerül sor Lyonban. A francia egyesület nagyon csúnyán elbánt a legjobb 32 között az AZ Alkmaarral (11-2-es összesítés), a Roma pedig a Villarrealnak nem kegyelmezett (5-0 összesítésben). Ha a két klub előző párharcából indulunk ki, még egy gólgazdag meccs is összejöhet, persze ez nem garantált. A jó foci, remélhetőleg és az izgalmak annál inkább!

21:05 Olympiakos – Besiktas (Digi Sport 3)

Parázs hangulatra van kilátás a görög Olympiakos otthonában, hiszen a hazai csapat egy török klubbal fog összecsapni, méghozzá az isztambuli Besiktassal! A legjobb 32 között az Olympiakos a szintén török Osmanlisport küldte haza összességében 3-0-val, míg a Besiktas az izraeli Hapoel Beer Sheva együttesét, azaz Korhut csapatát ejtette ki. Ez a meccs azonban sokkal komolyabb lehet, ugyanis rangadó lesz a javából!

21:05 Schalke 04 – Borussia Mönchengladbach (Digi Sport 2)

Természetesen mi mással is zárhatnánk a meccsek sorát, mint egy rangadóval! Két német klub feszül egymásnak Gelsenkirchenben, ahol a Schalke a Mönchengladbachot fogja megvendégelni. Ám aligha akarják a királykékek a jól ismert német vendégszeretetben részesíteni a Borussiát, persze a Gladbach játékosai sem feltett kézzel mennek a pályára, hiszen nagy a tét. A hétvégén megvolt a meccs főpróbája, ugyanis a német élvonal, azaz a Bundesliga 23. fordulójában a Gladbach hazai környezetben 4-2-vel küldte haza a Schalkét. Ennek tükrében a revans is dolgozhat a gelsenkirchenieknél, azt pedig ne feledjük, hogy szenzációs párharcot nyert meg előző körben a Borussia. A Mönchengladbach a legjobb 32 között úgy ejtette ki idegenben a Fiorentinát, hogy az olasz klubnak összességében 3 gólos volt az előnye! A Schalke a PAOK elleni visszavágót nem nyomta annyira meg (1-1), de az első meccsen háromgólos sikerrel alapozta meg azt, hogy a legjobb 16 között szerepelhessen.

Nagy Dávid