Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pár napja egy román, ma pedig a Vidi stadionján röhöghetünk…

Pár nappal ezelőtt a román élvonalban szereplő CS Universitatea Craiova új 55 millió euróból (16 milliárd forintból) épülő otthonának építészeti bakiján röhögött a magyar sportsajtó, ami miatt a stadion átadása jelentősen csúszni fog. A Videoton FC ma hivatalos közleményben tudatta, a Sóstói Stadion beruházása sincsen rendben, valaki hatalmas hibát vétett, amikor nem ellenőriztette a főlelátó statikai állapotát. Nem kell tehát stadionügyben a szomszédba menni röhögni, itthon is van min, persze ez annyira nem is olyan vicces így már…

21795_0Als8pBvNC

Nemrégiben arról számoltunk be, hogy milyen jól áll a DVTK új stadionjának az építése, a létesítmény formát öntött, a kivitelező pedig tartja az ütemtervet. Ezzel egyidejűleg azt is konstatáltuk, hogy a Vidinél valami nincsen rendben a Sóstói Stadion kivitelezésével, hiszen a korábbi rendszeres képi látványelemek elmaradtak a klub hivatalos felületeiről, a közbeszerzés.hu-n pedig olyat olvashattunk, mely felmerülő problémákat és csúszást sejtet.

Mostanra kiderült, hogy a 2003-ban épített főlelátó statikai értelemben olyan rossz állapotban van – érdekes és sok kérdést vet fel, hogy egy alig 10 éves épület hogyan kerülhet ilyen rossz állapotba ennyi idő alatt… – , hogy azt az eredeti tervekkel ellentétben nem lehet beintegrálni az új létesítménybe, teljesen el kell bontani és újat építeni. Mindezek által új tervek és gyakorlatilag egy új építkezés indul, ami nagyban befolyásolja az átadás időpontját, mely legalább fél évvel kitolódik 2018 júniusáig. A Videütün legutóbb 2015 decemberében játszhatott hazai mérkőzést, a Paks elleni találkozó után ugyanis megkezdték a stadion bontását.

Íme egy változtatás nélküli részlet a vidi.hu-ról 

“Amikor a stadion áttervezése elkezdődött, akkor úgy gondoltuk, hogy ez egy olyan része az épületnek, amit integrálni szeretnénk a stadionba. Senki nem számított arra, hogy egy 11 éves épület gyakorlatilag használhatatlan statikai állapotban van, azonban sajnos kiderült, hogy statikailag teljesen alkalmatlan a további használatra. (…) A szakemberek sajnos kizárták, hogy a szerkezetet fel lehessen újítani, így az a döntés született, hogy biztonsági szempontból teljes egészében lebontjuk az épületrészt és megtörténik az újjáépítése. Az eredeti határideje a beruházásnak 2018 januárja volt, az új határidő pedig 2018 június vége lesz.” – fogalmazott Cser-Palkovics András polgármester, hozzátéve: klubunkkal egyeztetve szeretnének a következő szezon utazási és bérletköltségeihez hozzájárulni és valamilyen kompenzációt biztosítani, hogy a meccseken minél többen szurkolhassanak a csapatnak.

Mészáros Attila alpolgármester elmondta, hogy nagyon szigorú szabályok vonatkoznak a tartószerkezetek állékonyságára és mindegyik, a vizsgálatra felkért szakértő az elbontást javasolta. Mint mondta, a stadion többi részének építése ütemterv szerint zajlik: elkészült a kilátó és a három lelátó konstrukciója jól halad.