Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: bírói tévedésnek köszönhetően döntős a Marseille – videóval

A Bajnokok Ligája után az Európa ligában is kiderült ma este, hogy kik fognak majd a májusi, lyoni fináléban játszani. A Salzburg és a Marseille párharc első felvonásán, Franciaországban 2-0-ra nyert az OM, így az osztrákok számára fel volt adva a lecke, amit hazai környezetben kellett megoldaniuk.

salzmars

Eseménytelen, küzdelmes első félidőt zártak a csapatok. (kép: twitter.com)

Az első félidőben sok-sok lehetőségről nem igazán tudunk beszámolni. Józan paraszti ésszel gondolkodva arra számíthattunk, hogy a hátrányban lévő hazaiak majd nekiesnek a vendégeknek. Azonban ilyen nem történt az első 45 percben. Az egyik legveszélyesebb helyzet a 12. percben alakult ki. Dabbur lőtt kapura, amit a Marseille kapusa, Pelé védeni tudott, de kiejtette azt, ezzel egy kis szívbajt hozva a francia szimpatizánsokra. Ezen kívül csak apró lehetőségek adódtak a salzburgiak számára. A Marseille-nek viszont kaput eltaláló lövése sem volt az első játékrészben, igaz kaput elkerülő is csupán kettő. Ennek eredményeképp 0:0-val vonulhattak pihenőre a csapatok.

salzmars2

Hihetetlen második félidőt produkált a Salzburg. (kép: twitter.com)

A második játékrész elején is salzburgi rohamokat vártunk, helyette viszont marseilleit kaptunk némi meglepetésre. A franciák több helyzetet is kidolgoztak, viszont egyiket sem tudták kihasználni. Természetesen ahogy az lenni szokott, a kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat. Az 53. percben a hazaiak egyik mali légiósa, Haidara kapott szárnyakat és mutatott be egy gyönyörű szólót, amit góllal zárt le. Marco Rose együttese ennek köszönhetően már csak egy gólra volt a hosszabbítástól. A bekapott gól elképesztően megfogta a vendégeket, ugyanis a hazaiak, mintha vért ittak volna, úgy támadtak. A 65. minutumban pedig újabb gólt eredményeztek az osztrák rohamok. Schlager került a tizenhatoson belül helyzetbe, lövése Sarr lábán megpattant, melyet Pelé kapus nem tudott kifogni. Így egy rendkívül balszerencsés öngól született, hiszen Schlager kísérlete nem ment volna kapura. A folytatásban mindkét csapaton érződött, hogy nem szeretnének hosszabbítást, viszont az is látszódott, hogy ezt nem eszetlenül rohanva kívánják elérni. Megfontolt támadások után a két együttes közül egyik sem szerzett újabb gólt, így jöhetett a kétszer tizenöt perces hosszabbítás.

A ráadás első felében a Salzburg járt közelebb a gólhoz. A 99. percben Berisha szöglete után Car fejelhetett teljesen tisztán, de Pelé kapus valami elképesztően nagy bravúrral hárítani tudott, ezzel megmentve csapatát a harmadik bekapott góltól. A 105. percig viszont nem tudtak egymáson felül kerekedni az együttesek, így maradt a 2-0, és jöhetett az utolsó 15 perc. Amelyben el is dőlt a mérkőzés a franciák javára egy teljesen jogtalan szöglet után a 116. percben. Ugyanis a pontrúgást megelőzően vendégjátékosról hagyta el a pályát a labda, tehát Salzburg kirúgásnak kellett volna következnie. Helyette Payet rúghatott szögletet, melyet a csereként beállt Rolando fejelt a Walke kapujába. Az utolsó percekre természetesen és érthetően játékról már nem beszélhettünk, így 2-1-es vereségével, de összesítésben 3-2-vel a Marseille utazhat a lyoni döntőbe, ahol ellenfele az Atletico Madrid lesz.

Red Bull Salzburg – Oympique de Marseille 2-1 (0-0)
Helyszín: Red Bull Arena (Salzburg, Ausztria), nézőszám: 29.500; Vezette: S. Karaszjov
Gólszerzők: Haidara (53.), Sarr(65.-öngól) ill. Rolando (116.)
Sárga: Haidara (75.), Ramalho (86.), Caleta-Car (94.), Dabbur (117.) ill. Sarr (35.), Lopez (39.), Rami (57.), Germain (77.), Payet (85.), Amavi (100.), Rolando (118.)
Kiállítás: Haidara (119.) ill. –

Red Bull Salzburg: Walke – Lainer, Ramalho, Caleta-Car, Ulmer (Pongracic 96.) – Haidara, Samassekou, Berisha – Schlager (Minamino 84.) – Gulbrandsen (Hwang Hee-Chan 69.), Dabbur; Vezetőedző: M. Rose

Olympique de Marseille: Pele – Sarr, Rami, Gustavo, Amavi – Lopez (Zambo Andre-Frank 69.), Sanson (Rolando 101.) – Thauvin, Payet, Ocampos – Germain (N’Jie 84.); Vezetőedző: R. Garcia