Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz Kupa: simán jutott tovább a Lazio, a Milan hosszabbítás után negyeddöntős – videóval

Folytatódtak az Olasz Kupa küzdelmei, immár a nyolcaddöntőkkel. Délután a római Lazio nagyon simán verte harmadosztályú ellenfelét, míg a Milan hosszabbítást követően ejtette ki a Sampdoria csapatát. A fővárosiak részéről Immobile remekelt, de betalált Milinkovic-Savic és Luis Alberto is, míg a milánóiak hőse a csereként pályára lépő Cutrone volt!

Immobile két alkalommal is betalált, és még egy gólpasszt is kiosztott a Lazio sima győzelme alkalmával (forrás: twitter.com/OfficialSSLazio)

Ma délután folytatódtak az Olasz Kupa, a Coppa Italia küzdelmei, méghozzá a nyolcaddöntőkkel. A legjobb 16 között az első párharc a Lazio – Novara találkozó volt, vagyis az olasz fővárosi, élvonalbeli együttes harmadosztályú ellenféllel mérkőzött meg. A találkozó esélyese természetesen a hazai gárda volt.

A hazaiak ennek megfelelően jól kezdték az összecsapást, melynek 12. percében előnybe is kerültek, amikor Immobile passzát követően Luis Alberto volt eredményes (1-0)! Nem sokkal később, a 20. percben növelhette volna előnyét a római csapat, amikor is a büntetőt végezhetett el az együttes, ám a labda mögé álló, az első gólnál asszisztáló Immobile lövését hárította a vendégek kapusa, Benedettini! Ám még ugyanabban a percben csak betalált Immobile, aki a kihagyott büntetőjét követő szöglet után vette be a vendégek kapuját, így kettővel ment a Lazio (2-0)! Negyedórával később, a 35. minutumban pedig újra villant Immobile, aki gólpassza után immár második gólját jegyezte, amikor Lukaku labdáját közelről lőtte be (3-0)! A hazaiak háromgólos előnyével már az első félidőben lényegében eldőlt, hogy mely együttes jut tovább ebből a párharcból. De még a szünet előtt így is jött egy újabb római gól! A ráadás harmadik percében jó helyről végezhetett el szabadrúgást a Lazio, a labda mögé pedig Milinkovic-Savic állt, aki zseniálisan tekerte a játékszert a Novara kapujába (4-0)!

A szünetet követően már egyáltalán nem volt miért sietnie a Lazio csapatának, ráadásul a vendégek is szépíteni tudtak. A fordulás után kevéssel, a Novara büntetőt kapott kezezés miatt, melyet Eusepi váltott gólra a 49. percben (4-1)! A második félidőben ezzel együtt mezőnyben így is a Lazio dominált, de adódtak lehetőségei a Novarának, mely ugyan több gólt nem tudott szerezni, így elég simán, de legalább úgy esett ki, hogy be tudta venni ellenfele kapuját. A Lazio sima továbbjutása egyben azt is jelentette, hogy a kupában az olaszoknál már csupán két nem az élvonalban szereplő együttes maradt versenyben.

Olasz Kupa, nyolcaddöntő
Lazio – Novara (III.) • 4-1 (4-0)
Gólszerzők: Luis Alberto (12.), Immobile (20., 35.), Milinkovic-Savic (45+3.), ill. Eusepi (49. – büntetőből)


Cutrone (elöl) volt a Milan hőse a Sampdoria otthonában (forrás: acmilan.com)

A Sampdoria – AC Milan párharccal folytatódtak a mai kupaküzdelmek Olaszországban, tehát immár két élvonalbeli klub feszült egymásnak Genova városában.

A 20. percben a milánói gárda kerülhetett volna előnybe, de Calhanoglu próbálkozása fölé szállt. Ezt követően az első félidő hajrájában is a Milan előtt adódott lehetőség a gólszerzésre, és egyben a vezetés megszerzésére, ám Higuaín a 43. percben közelről célt tévesztett. Egy perccel később is a vendégcsapat villant, méghozzá Abate révén, de fejese mellé ment, ezzel együtt pedig gól nélkül ért véget az első félidő.

A fordulást követően negyedóra elteltével a Sampdoria szerezhetett volna gólt, azonban Ramirez szöglet utáni lövése Reina kapuja mellé ment. A 70. minutumban Calhanoglu villant a túloldalon, de nagy helyzetéből nem lett gól, lövése mellé szállt, pedig ez nem sokon múlt. Három perccel ezután is esélye volt betalálni a Milannak, de Paqueta lövése is kevéssel mellé ment! A 75. minutumban úgy tűnt, hogy megtörik a jég, azonban Higuaín gólját les miatt nem adták meg. A 78. percben a túloldalon Quagliarella igyekezett gólt szerezni, de az ő próbálkozása is mellé ment. A 80. minutumban is a Sampdoria veszélyeztetett, de Saponara megmozdulása után is a kapu mellett kötött ki a labda. A 84. percben Ekdal döntötte volna el a találkozót a Sampdoria javára, de Reina nagyot védett, így ekkor sem változott az állás! A rendes játékidő során már igazán veszélyes lehetőség nem adódott, így a 0-0-s állást követően jöhetett a kétszer tizenöt perces hosszabbítás.

A hosszabbítást a Sampd kezdte jobban, ugyanis a 93. percben Ekdal lőtte volna be a kipattanót, ám a labda fölé szállt. A 98. percben is közel járt a gólszerzéshez a hazai gárda, de Kownacki szöglet utáni fejesét hárítani tudta Reina! Hiába nyomott viszont a Sampdoria, a 103. percben A Milan került előnybe Cutrone révén (1-0)! Ezek után már a hosszabbítás első félidejében nem esett gól. Azonban a fordulást követően nem sokkal később újból betalált a csereként beállt Cutrone, aki Calhanoglu labdáját jutatta a kapuba, és ezzel duplázta meg saját góljai számát, egyben klubja találatait is a 108. percben (2-0)! A mérkőzés utolsó, 120. percében még villant egyet Kownacki, de Reina védeni tudott, így nem jött össze a Sampdoria szépítő találata. A Milan tehát 2-0-s győzelmével negyeddöntős Cutrone remeklésének köszönhetően!

Sampdoria – AC Milan • 0-0, h.u.: 0-2
Gólszerzők: – , ill. Cutrone (105., 108.)