Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: Pogba végre beszélt a Mourinho-problémáról!

Az MU Tottenham elleni győzelmét követően az Ole Gunnar Solskjaer érkezésétől valósággal kivirágzó Paul Pogba, José Mourinhóval kapcsolatban tartott egy rövid múltidézést is.

(Kép: Ghanasoccernet.com)

“Komoly teszt előtt álltunk, már csak ezért is fontos győzelem volt ez a számunkra. Ahogy nekünk, úgy a Tottenhamnek is nagy szüksége lett volna a három pontra. Nagyon örülünk a sikernek. Az első négybe akarunk kerülni, ezt kell szem előtt tartanunk!” – Kezdte értékelését a Marcus Rashford gólja előtt pazar gólpasszt kiosztó Pogba.

“Újra élvezem azt, amit csinálok. Bonyolult volt futballoznom az előző rendszerben (Mourinho alatt), a taktikához nem csak nekem, másoknak is nehéz volt alkalmazkodniuk. Sokkal jobban szeretek támadni, fentebb futballozni. Hiába, a védekezésben nem én vagyok a legerősebb. Ezért örülök, hogy ott van mellettem Matic és Ander (Herrera), akik tudom, hogy ott teremnek majd, ahol hátul a legnagyobb szükség van rájuk. Amióta Solskjaer megjött, szabadabban játszhatok, úgy ahogy igazán igazán. Támadhatok, passzolhatok, lőhetek… Most ott futballozom, ahol a legjobban érzem magam a pályán!” – Tette hozzá a vélhetően mindenki számára egyértelmű utalást Pogba azzal kapcsolatban, hogy miért is szenvedett Mourinho kezei alatt.