Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajban a lengyel válogatott

Komoly gondban van Jerzy Brzeczek a lengyel válogatott szövetségi kapitánya, ugyanis kis túlzással egy kezdőre való játékosa betegedett meg a lettek elleni Eb-selejtezőt megelőzően.

Az osztrákok elleni 1:0-ás idegenbeli győzelem után vasárnap este a letteket fogadja a lengyel válogatott, melynek többek között két kiváló csatára, Krzysztof Piatek és Arkadiusz Milik is a betegek névsorát erősíti. Előbbi győztes gólt szerzett az osztrákok ellen, utóbbi pedig már állítólag akkor sem érezte jól magát – “Járvány van a csapatnál. Már az osztrákok elleni meccs előtt jelentkezett a betegség Arkadiusz Miliknél. Valószínűleg nem volt minden rendben a bécsi hotel szellőztető rendszerével, mert azóta több játékosnál is jelentkeztek ezek a tünetek.” – mondta a lengyel kapitány Jerzy Brzeczek.

Azt pontosan nem tudni, hogy mely nyolc játékost érinti a betegség, és hogy állapotuk a játék szempontjából jelenleg milyen. Esetleg vannak-e újabb megbetegedések? Üröm az örömben, hogy “csak” a letteket fogadják a lengyelek, és nem egy csoportragadóra utaznak éppen idegenbe.

A FootballItalia szaklap azt is megjegyzi, hogy nem kizárt Arkadiusz Milik szerepe a betegségben. Könnyen lehet, hogy a Napoli csatára hozta a járványt a válogatott edzőtáborába, ugyanis a szintén nápolyi Alex Meretis influenza-tünetekkel dőlt ki a napokban, nem is lépett pályára az olasz U21-válogatottban. Ráadásul Fabian Ruiz (szintén Napoli) is betegség miatt került ki a spanyol keretből, ő néhány napot kórházban is töltött miután sertésinfluenzát diagnosztizáltak a szervezetében.

Íme az Eb-selejtezők mai programja

C-csoport:
Észak-Írország–Fehéroroszország (Helyszín: Belfast) 20:45
Hollandia–Németország (Helyszín: Amszterdam) 20:45

E-csoport:

Magyarország–Horvátország (Helyszín: Budapest) 18:00
Wales–Szlovákia (Helyszín: Cardiff) 15:00

G-csoport:
Izrael–Ausztria (Helyszín: Haifa) 18:00
Szlovénia–Észak-Macedónia (Helyszín: Ljubljana) 20:45
Lengyelország–Lettország (Helyszín: Varsó) 20:45

I-csoport:
Kazahsztán–Oroszország (Helyszín: Asztana) 15:00
San Marino–Skócia (Helyszín: Serravalle) 18:00
Ciprus–Belgium (Helyszín: Nicosia) 20:45