Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Könnyed gálával kezdte a szezont az Inter – videóval

Lesimázta az olasz élvonalba frissen visszatérő ellenfelét az Inter, Lukaku, Sensi és Brozovic is remekelt Conte irányítása alatt.

(forrás: tellerreport.com)

Semmi jóra nem számíthatott a frissen feljutó Lecce együttese, az Inter hazai pályán kiéhezve várta a szezon kezdetét Conte irányítása alatt, a támadók és a védők egyaránt sikerekre éhesen csaptak le az élvonal újoncaira.

Már az első félidőben lesújtó fölényben futballozott a hazai együttes, 8 kapura lövésükre hiába válaszolt néha a Lecce együttese, a vendégek legkomolyabb helyzetét Handanovic hibájának köszönhették, melyet a milánói csapat védői az utolsó pillanatban korrigálni tudtak.

A gólgyártást Brozovic kezdte meg egy hatalmas tizenhatoson kívüli lökettel, majd Sensi egy hasonlóan lesipuskás találattal, ám laposan gurítva duplázta meg a hazaiak előnyét. A második félidőben szintén egy távoli lövéssel akadtak gondjai a Lecce kapusának, a kezeiről kipattanó labdát a milánóiak lelkes debütálója, Lukaku juttatta a hálóba. Farias pirosa végül az utolsó szeget is beverte a vendégek együttesébe, még egy gólt kapva sima 4-0-ás vereségbe futottak bele az Icardi nélkül is remeklő kék-feketék otthonában.

Inter – Lecce : 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Brozovic (21.) Sensi (23.) Lukaku (60.) Candevra (84.)  ill. –
Sárga lap: Martinez (40.)  ill. Petriccione (38.) Lapadula (52.)
Kiállítás: – ill.  Farias (76.)